A coaching hossza

A teljes coaching hossza

A coaching hosszát az ügyféllel folytatott 0. beszélgetés, személyes találkozás során lehet meghatározni.

A problémakörök, kérdések, fejlesztendő pontok számától függ, mennyi alkalom javasolt a kitűzött cél eléréséhez. Általánosságban elmondható, hogy kérdéskörönként 3-4 alkalom szükséges, de személyenként nagy eltérések tapasztalhatók.

Coaching hossza_v2Éppen ezért az időtartamra vonatkozó végleges javaslatot a személyes, feltáró beszélgetést (0. alkalom) követően tudunk tenni. Sok esetben elsőként a megrendelővel, így például HR-s kollégával, ügyvezetővel, csoportvezetővel, stb. találkozunk. A velük folytatott előzetes beszélgetés alapján nehéz meghatározni a folyamat hosszát, azonban ezek a beszélgetések rengeteget segítenek abban, mely coach a leginkább megfelelő, kiket javasoljunk a 0. beszélgetés megtartására.

Egy-egy coaching ülés hossza

Átlagosan 50-70 perces üléseket tartunk, de ettől mindkét irányba tapasztaltunk már eltéréseket. Egy-egy folyamatnak érdemes a végére érnünk, így az időtartam tájékoztató jellegű. Jellemző, hogy a coaching folyamatában előre haladva egyre rövidülnek az alkalmak, ahogy az ügyfél oldja meg kérdéseit, problémáit.

Coaching ülések gyakorisága

Az ülésekre hol hetente, hol havonta kerül sor. Ez mindig a coachee függvénye, hogy

  • milyen gyors megoldásra van szüksége
  • mennyi időt kell a kipróbálásra, gyakorlásra fordítania – azaz mennyi idő szükséges az egyes ülések között az adott tartalom beépülésére
  • mikor van ideje a coachingra

További, bővebb információ:


Ajánlatkérés, érdeklődés

Ajánlatkérésével, érdeklődésével kapcsolatban keresse bizalommal kolléganőnket, Villám Orsolyát!

Villám Orsolya

Villám Orsolya
coach, munka és szervezet szakpszichológus

info@treningakademia.hu
Telefon: + 36 30 261 2184 | +36 1 887 2355