Nálunk a nyílt tréningek

Mikor javasoltak a nyílt tréningek?

  • Amennyiben néhány főt érint vállalatánál az adott témakör (1-3 fő).
  • Amennyiben kisebb szervezetben dolgoznak, s kevesebbeket érint egy adott téma.
  • Amikor az együtt dolgozó munkatársaknak merőben eltérő területeken szükséges fejlődniük.
  • Amikor egyéni pénzügyi keret áll a kollégák részére, hogy saját fejlődési tervüket összeállítsák.
  • Amikor jutalmazni kíván a szervezet egy-egy munkatársat.
  • Amikor tapasztalatot kíván szerezni tréningjeinkről, trénereinkről.

A nyílt tréning előnyei

  • Nyílt tréningjeinken több vállalat munkatársai egyszerre vesznek részt ugyanazon a programon, így tapasztalatcserére is lehetőséget biztosítunk.
  • Kisebb cégek, néhány főt érintő témakörök esetében is van lehetőség képzésre.
  • Költséghatékonyabb, ha néhány főt érint az adott téma, fejlesztési terület.

A nyílt tréning korlátja

  • Mivel több cégtől érkeznek a résztvevők, a programokat sajnos nem tudjuk teljes mértékben cégre szabni. Igyekszünk a résztvevők igényeit figyelembe venni, de lényegesen kötöttebb a tematika, mint vállalati tréningek esetében.

Területek, amelyeken nyílt tréningeket tartunk

  • 5S az irodában
  • Csoportvezető tréning
  • Empowerment, Felhatalmazó vezetés
  • Értékesítés: Célcsoport kiválasztása, megkeresése, első tárgyalások
  • Értékesítés: Hideghívás, telesales
  • Facebook
  • Facilitálás
  • Google AdWords
  • Haladó asszertív kommunikáció
  • Haladó Facebook
  • Haladó keresőoptimalizálás
  • Haladó Pénzügy és controlling
  • Haladó Tárgyalástechnika
  • Hatékony e-mailezés
  • Időgazdálkodás
  • Keresőoptimalizálás
  • Kommunikációs készségfejlesztés és asszertív kommunikáció
  • Kompetencia alapú interjútechnika
  • Komplex titkárnőképzés
  • Konfliktusok kezelése – Vezetővel, kollégával, partnerrel
  • Kreativitásfejlesztés
  • Munkatársi Burnout megelőzése – Felkészítés vezetőknek
  • Pénzügy és controlling
  • Prezentációs technikák tréning
  • Projektmenedzsment
  • Retorika: Meggyőzés és befolyásolás a gyakorlatban
  • Stresszkezelés program – Egyéni fejlesztés, vezetői szerep a csoportok támogatásában
  • Szókimondó – beszédtechnika tréning
  • Tanulástechnika
  • Tárgyalástechnika
  • Teljesítményértékelő beszélgetés
  • Teljesítményértékelés előadás
  • Toborzási technikák – Toborzás Café és Workshop
  • Ügyfélszolgálati kollégák fejlesztése
  • Üzleti etikett, protokoll
  • Változáskezelés
  • Vezetői fejlesztések: Delegálás
  • Vezetői fejlesztések: Kommunikáció, konfliktuskezelés a munkatársakkal, a DISzK-re alapozva
  • Vezetői fejlesztések: Meetingek, csoportok moderálása, irányítása
  • Vezetői fejlesztések: Motiválás – meglepően egyszerű módszerekkel”
  • Vezetői fejlesztések: Problémamegoldás és döntés
  • Williams Életkészségek – Stresszkezelő program
  • WordPress

Jelentkezés, részletek

Az Aktuális nyílt tréningek menüpont alatt részletes leírást talál az egyes készségfejlesztő tréningekről. Jelentkezni az egyes nyílt tréningeknél tud.

Kérdéseivel, ajánlatkérésével forduljon bizalommal kollégánkhoz, Villám Orsolyához!

nyílt tréningek

info@treningakademia.hu

Telefon: + 36 30 261 2184 | +36 1 887 2355