Heti motiváló emberünk nem kisebb személyiség, mint „Anglia nemzeti kincse”, a természetfilmek úttörője, 19 újonnan felfedezett faj névadója, a 96 éves David Attenborough, aki 66 éve van a pályán és a mai napig kész a megújulásra. Az egyetlen ember, aki fekete-fehér, színes, HD és 3D műsorért is megkapta a BAFTA-díjat. Az egyetlen ember, akinek a természetfilmjei több fiatalt ültetnek le a képernyők elé, mint a divatos tehetségkutató műsorok. És talán az egyetlen ember, aki mindenki számára hiteles módon száll síkra a természetvédelem mellett.

Nézzük meg közelebbről, hogy ki David Attenborough, mi hajtotta oda, ahol most tart, és mi viszi még mindig előre.

David Frederick Attenborough 1926. május 8-án született Londonban egy háromgyermekes család középső fiaként. Bátyja, Richard Attenborough -aki ismert és elismert színész, rendező volt- mesélte róla, hogy testvére már gyermekkorában is imádta a természetet, rengeteget sétált, gyűjtötte az útjába kerülő érdekesebb köveket, egész kis múzeuma volt otthon.  Akkor kötelezte el magát egy életre a természet mellett, mikor egy alkalommal az erdőben sétálva felemelt egy követ, majd azt szétpattintva egy ősi állat lenyomatát találta benne. Átjárta őt a felfedezés izgalma, és onnantól kezdve egész életére az új tájak meghódítását tűzte ki célul.

A Cambridge-i Egyetem Állattani és Földtani Tanszékén végzett természettudósként, 1947-től pedig a haditengerészetnél szolgált. 1952-ben helyezkedett el a BBC-nél, és ezzel kezdetét vette egy világhírű pályafutás. Nagy fogai miatt először nem engedték képernyőre, háttérmunkálatokat végzett, producerként dolgozott, amíg egy munkatársa betegsége miatt 1954-ben a kamerák elé került a „Zoo Quest” című műsorban.

Innentől kezdve kisebb-nagyobb megszakításokkal a BBC-hez kötötte az életét, és gyártotta egyre sikeresebb természetfilmjeit. Ma már több mint 40 nagyhatású film és sorozat köthető a nevéhez, melyek készítése közben az Antarktisztól a sivatagokon keresztül a legmélyebb óceánokig jutott. Nincs faj, melyet ne vett volna górcső alá, legyen az emlős, rovar, vagy éppen növény. Egyik rizikós vállalkozása volt a „Növények magánélete” c. dokumentumfilmje, melyben addig soha nem látott módon ábrázolták a növények – a várakozásoktól és félelmektől eltérően – cseppet sem unalmas életét.

1965-ben vezetőként csatlakozott a BBC2 adóhoz, kikötve, hogy a természetfilm-készítést nem adja fel, mindennapi feladatai mellett sem. 1967-ben első ízben az ő igazgatása alatt vetítettek színes természetfilmet a televízióban, és úttörőként alkalmazta ezt az új technikát is munkásságában. Pár évvel később kinevezték a BBC programigazgatójának, ekkor átmenetileg fel kellett hagynia a filmezéssel. Pár évig bírta, és a ’72-ben felajánlott főigazgatói széket már nem fogadta el, visszatért szenvedélyéhez, a természethez, a hátizsákos filmezéshez és a sztorizós történetmeséléshez, mellyel milliók szívébe lopta be magát, és generációkkal szerettette meg a természetet.

Fel sem tudjuk mérni, hogy mekkora hatása is van David Attenborough személyének a minket körülvevő világ bemutatásában, a természetvédelemben, az emberiséget fenyegető környezeti veszélyekre való rámutatásban. A szakma olyan úttörőkkel veszi egy lapra, mint Gerald Durrell, Cousteau kapitány vagy Jane Goodall, akivel együtt is dolgozott a ruandai hegyi gorillák lefilmezésén, melynek köszönhetően milliók ismerhették meg ezt a kihalás szélén álló csodálatosan emberszerű fajt.

Természetfilmjei nem nélkülözik a dramatizálást, sokszor megjelenik benne a hatásvadászat, viszont mindig professzionálisak. Nem a mindenki által ismert tényekkel dobálózik, igyekszik az általa bemutatott világoknak, fajoknak mindig egy új oldalát megmutatni olyan közelségből, amennyire csak lehetséges. Ezért is láthattuk őt már hatalmas pingvin populáció közepén álldogálni, kék bálnák fölött hajózni vagy épp a már említett gorillák körében ücsörögni.

És Attenborough képes rá, hogy 60 év után még mindig újat mutasson. Folyamatosan halad a korral, alkalmazza a legújabb technikákat azért, hogy a minket körülvevő vadvilágot minél közelebb hozza a nézőhöz. Remek példa erre a kultikus és meghatározó Élet-sorozata, mely 1979-ben indult az „Élet a Földön” első szériájával, és 2008-ban ért véget az „Élet hidegvérrel” c. természetfilmmel. A részeket évekig forgatták, és a technológia fejlődésével mindig valami újat mutatott, valamit máshogy, valamit közelebbről. A sorozat 30 éve alatt Attenborough bejárta hat földrész élővilágát, és olyan jeleneteket forgatott le, melyeket soha senki előtte és azóta sem.

Ebben az évben (2016-ban) került a nézők elé a „Planet Earth” II. évada. A sorozat komoly marketinget kapott, és a beharangozó reklámokban olyan felvételeket ígértek, melyeket még soha ezelőtt nem láthattunk. A magyar televízióban december 11-én vetítették le az utolsó részt, és e sorok írója nem tehet mást, mint megerősíti a beharangozó marketingkampány minden állítását, és ajánlja mindenkinek a természetfilmes előző munkáival együtt.

Az ember talán el is várja, hogy David Attenborough nagy környezetvédő legyen, és igen, természetesen az is. Viszont nem fanatikus. A természettudós nem elvakult állatvédő, de a maga okos, higgadt hangján a hőzöngőknél is többre jut, mikor természetfilmjeiben vagy nyilatkozataiban rávilágít arra, hogy milyen veszélyek fenyegetik az élővilágot és vele az emberiséget is, ha nem változtatunk a környezetszennyezésen, a túlnépesedésen, az erdők kivágásában. Nem egy filmjében szentel külön blokkot a vadvilágot fenyegető veszélyek kiemelésére, de ugyanakkor válaszokat is ad arra, pozitív példákat kiragadva a Föld minden szegletéből, hogy mit tehetnénk ez ellen.

David Attenborough nem vegetáriánus és nem érez minden élőlényt a sajátjának. Például irtózik a patkányoktól, ezért soha nem is forgatott velük. Több elvakult természetvédővel ellentétben úgy gondolja, hogy szükség van az állatkertekre, mert jelenleg csak így tudjuk megóvni a kihalás szélére sodort fajokat. Munkája során nem egy olyan fajt filmezett le, mely azóta a kihalás szélére került vagy ki is halt.

A természetfilmes az életében is az egyszerűségre törekszik. Akik ismerik, mind nagyon barátságos, jó humorú, szerény emberként jellemzik, kerüli a magánélete körüli felhajtást, és nem sokat ad a külsőségekre. Sok anekdota szól például a megjelenéséről, szinte folyamatosan borzas hajáról, és a ruhákról, táskákról, melyek évek, ha nem évtizedek óta kiszolgálják. Életéről és főleg munkásságáról 2006-ban forgattak filmet „Élet a kamerák előtt” címmel, melyben ki is fejti, hogy nem véletlenül ragaszkodik ugyanazokhoz vagy ugyanolyan ruhákhoz a forgatásokon. Egyrészt ezzel is jelzi, hogy mindig ugyanazokat az értékeket képviseli, illetve praktikusan jól illeszkedhet bele egy új felvétel egy régi filmbe, ha az öltözéke nem változik.

Egy ilyen életút nem marad elismerés és visszhang nélkül, és ennek tanúsága a sok-sok díj, melyet élete során kapott. Munkásságáért 1985-ben II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte, 90. születésnapjára pedig elneveztek róla egy újonnan felfedezett lepkét, igaz, korábban már egy hangyászsün és egy sor másik állat viselte valamilyen formában az Attenborough nevet.

Kell-e ezek után fejtegetnünk, hogy miért is motiváló ember Sir David Attenborough?! Munkássága úgy magaslik ki azon a területen, melyen alkot, hogy még csak megközelítőleg sem tudnánk más ilyen nagyhatású természetfilmest mondani. Ami pedig idáig elvitte, az a szenvedély és elköteleződés, amit a szakmája iránt érez, a felfedezés és alkotás vágya, melyek mindig megújulásra késztetik, és a mélyről jövő hit, hogy amit csinál, annak értéke van.

Zárásként pedig a 90 éves legenda szavaival búcsúzunk:

„A földi élet jövője attól függ, hogy képesek vagyunk-e cselekedni. Sokan egyénileg is megtesznek minden tőlük telhetőt, ám valódi sikert csak akkor érhetünk el, ha gyökeres változások mennek végbe a társadalomban, a gazdaságban és a politikában.”

---

Milyen készségeinket fejleszthetjük, ha Attenborough nyomában szeretnénk haladni?

• Motiváció
• Retorika
• Változáskezelés
• Prezentáció

Korunk nagy feltörekvője a mindfulness, melyet gyakorlatként, meditációként, módszerként egyaránt emlegetnek, és így kissé el is veszünk abban, hogy beazonosítsuk, mivel is van dolgunk. Magyar megfelelője, a tudatos jelenlét, szintén kissé ködös megfogalmazás a laikus érdeklődőnek, pedig nagyon is gyakorlati ismerethalmazt és alkalmazási módszereket takar.

Értelmezzük!

Dr. Szondy Máté, a mindfulness egyik legismertebb és legelismertebb hazai képviselője, a „Megélni a pillanatot” c. könyvében így értelmezi a mindfulness fogalmát:

„A tudatos jelenlét nem más, mint a figyelem irányításának különleges módja, amely a jelen pillanatra vonatkozik, annyira mentes a reaktivitástól és az ítélkezéstől, illetve annyira nyitott, amennyire az lehetséges. Tehát az itt és most ítéletmentes megéléséről van szó – kíváncsi figyelemmel és nyitottan fordulunk minden külső és belső eseményünk felé, legyen az pozitív vagy negatív, kellemes vagy kellemetlen.”

Ezt sokkal érthetőbb és emberközelibb megfogalmazásnak tartjuk, mint a Wikipédia ide vonatkozó szócikkét, mely szerint „a mindfulness az a pszichológiai folyamat, ami az illető figyelmét a jelen pillanatban történő külső és belső eseményekre irányítja. Meditációval és más gyakorlatokkal fejleszthető.”

Az emberek egy részében a meditáció szó éppúgy az ellenkezést váltja ki, mint például a tévesen értelmezett coaching. Míg ez utóbbit sokan összemossák a pszichológia és a tanácsadás fogalmaival, a mindfulness a meditáció és a jóga bélyegét viseli magán.

Pedig a mindfulness és a coaching is kimondottan gyakorlati módszerekkel dolgozik.

Amikor egy eseményt, mely éppen velünk történik, megélünk, sokszor hasonlítjuk a már korábban megélt hasonló tapasztalatainkhoz, vagy éppen azokhoz a félelmeinkhez mérjük, melyekkel az adott helyzetet vártuk, esetleg felhangzik a „mi lett volna, ha…” rigmus agyunk egy eldugott szegletében, hogy elrontsa az örömünket. Nem a mostban vizsgáljuk meg a velünk történő helyzetet, hanem viszonyítunk és asszociálunk, a múlt és a lehetséges jövő relációjában vizsgáljuk magunkat.

De mit sem ér ez példa nélkül!

Tegyük fel, hogy kollégánk, aki korábban többször is megcsúszott már a feladataival, ezúttal önhibáján kívül fut ki a határidőből, mert egy vezetői visszajelzést nem kapott meg, elkallódott egy fontos információ vagy tarthatatlan határidőt kapott. Jellemzően azonosítjuk a mostani helyzetet a korábbiakkal, és sokkal hajlamosabbak vagyunk az adott kollégát hibáztatni, mintha ez egy olyan munkatársunkkal fordult volna elő, aki általában pontos.

Milyen következményei vannak egy ilyen esetnek? Konfliktust okozhat a kollégával, felesleges és negatív hatású stresszt generál bennünk, melyet tovább szít, hogy felemlegetjük a kollégánknak korábbi hibáit, és adott esetben a vezetővel is összecsaphatunk, ha elékerül az ügy és nem a mi pártunkat fogja. Mennyi feleslegesen elpocsékolt energia, és a legbosszantóbb, hogy ebben az esetben nincs is igazunk! Újabb stresszforrás. Mit tehetünk?

Csak gyakorlatiasan

A mindfulness „eszközeit” nem ma találták fel, régóta alkalmazzuk őket, csak lehetséges, hogy nem ilyen ütős csomagban, nem a tudatos jelenlét fókuszában.

Térjünk csak vissza az előző példához, melyben a felszíni megoldás adja magát: használjunk asszertív kommunikációt. Az én-üzenetek átadása segít, hogy ne általánosítsunk, ne korábbi sérelmeket vagdossunk a másik fejéhez – és éppen ez az a látásmód, amit a mindfulness a gondolkodásunkban is el szeretne ültetni. Legyünk asszertívak az „itt és most”-ban, nemcsak szóban, de a fejünkben is. Alkalmazzuk az értő figyelem eszközét, hogy tisztán lássuk a helyzetet, melyet csak a maga valóságában, vagyis a jelenben vizsgálunk.

Használjuk és tudatosítsuk magunkban az asszertivitás, a stresszkezelés, az időgazdálkodás megfelelő eszközeit, hogy ne ragadjunk bele a mindennapok problémáiba, vagy még inkább, hogy a mindennapok eseményeit ne problémaként éljük meg.

Az első lépés

Minden fejlesztő tréning önmagunk megismerésével kezdődik, és a mindfulness alapja is a magas szintű önismeret. Az első lépésünk, mikor fejleszteni szeretnénk magunkat, hogy feltesszük a megfelelő kérdéseket – jó esetben pedig a válaszokkal távozunk.

• Miért vagyok itt?
• Mit várok el a tréningtől/új ismerettől/programtól?
• Mi a célom vele?

Ha nem ismerem a saját céljaimat, esélyem sincs arra, hogy elégedett legyek, elégedettség nélkül pedig egyre növekedni fog bennem a stressz, ami végül kiégéshez vezethet. Így a célom megfogalmazása, vagyis az, amit elérve elégedett leszek, az origója nemcsak a mindfulnessnek, de minden fejlesztő tréningnek, melyhez az értő figyelmen keresztül vezet az út.

Ki a mókuskerékből

• A másik jobb dolgozatot írt, jobb munkahelyre vették fel, nagyobb fizetést kap
• Hogyan küzdjünk meg az állandó összehasonlításon alapuló munkaerőpiaccal, ahol a munkavállalók 10%-áért a munkáltatók 90%-a verseng?
• Hogyan ne égjenek ki a legjobb munkavállalóink idő előtt, és hogyan merjünk ne a legjobbak lenni?

Rengeteg kérdés, melyre a mindfulness segít megtalálni a saját válaszainkat, és ezt nem elméleti vagy éppen ezoterikus síkon teszi, hanem gyakorlati eszközökkel: önismerettel, a megfelelő kérdések feltevésével, a különböző élethelyzeteinkben alkalmazható módszerek bemutatásával, és rengeteg, rengeteg gyakorlással.

A tudatos jelenlét egy kivezető út a folyamatos rangsorolások és összehasonlítások világából, mely az iskola óta kíséri az életünket. Figyelmünk fókuszálása és készségeink tudatos használata annak érdekében, hogy életünket ne egy mókuskerékben vagy egy versenyistállóban éljük le, hanem elégedett és boldog emberként, aki elégedettségével párhuzamosan hatékonyságát is mérhetően növelni tudja.

---

Mi így fogjuk fel, és ezen elvek mentén haladva adjuk át a mindfulnesst azoknak, akik jelentkeznek 2 napos tréningünkre. Jógaruhára nem lesz szükség, viszont nyitottságra és befogadókészségre annál inkább.

Mindfulness tréning. Kattints a tematikáért!

Blogunkban hétről hétre térünk ki a kommunikáció, a vezetői készségek, a munkavégzésünk szempontjából hasznos kompetenciák elemzésére, igyekezvén, hogy mindezeket közelebb hozzuk olvasóink számára, ne csak olyan száraz fogalmak legyenek egy meetingen vagy egy teljesítményértékelő lapon, mint

• javítani szükséges a time management-jét,
• kommunikációja nem elég asszertív,
• a delegálás és számonkérés nem erőssége.

Ugyanakkor rengeteg olyan témakör akad még, mely éppúgy dolgozó életünk részét képezi, mint készségeink fejlesztése, és ebből választottunk ki ma egyet. Talán (ismétlem talán) éppen azért, mert e cikk írójának háta napok óta fáj, és úgy gondolta, körülnéz a Google világában, hogy mit is tehetne ellene. 🙂

Napjainkban tömegeket érintő probléma, hogy munkavégzésünk körülményeinek megváltozása hosszú távon nem kedvez az egészségünknek. Itt most elsősorban az irodai munkát végzők millióira gondolok, akik napi 8 órát ülnek a gépük előtt az egyébként testidegen ülő pozícióban, és egy fényes monitort bámulnak. Rossz esetben neon fények alatt. Ez persze nem marad következmények nélkül, hiszen a folyamatosan romló szemek, meggörnyedt hátak és fájós nyakak generációi vagyunk, és a lassan terjedő irodai újítások (ülőlabda, állítható asztalok, képernyőszűrők stb.) sem jelentenek egyik napról a másikra megoldást.

Mit tehetünk? A rendszeres sport, folyamatos folyadékbevitel, gyakori szünetek mellett (melyeket NEM a számítógépünk előtt töltünk) végezhetünk nyújtógyakorlatokat napközben. Persze az ember nem kezd el jógázni egy emberekkel teli irodában, de egy kis nyújtózkodás nem kelt nagy feltűnést – mégis milyen jólesik!

Mi most hoztunk 10 olyan irodai nyújtó gyakorlatot, melyet „titokban” végezhetünk az asztalunknál ülve, és enyhülést hozhat megterhelt nyakunknak és gerincünknek.

1. Guminyak
Egyenes derékkal ülj, és a jobb füled hajtsd le a jobb válladig (nem kell hozzáérni!), majd tartsd néhány másodpercig. Utána természetesen ugyanez a gyakorlat a bal oldalon.

2. Érd el a csillagokat!
Kulcsold össze az ujjaid, és nyújtózz a plafon felé, olyan magasra, amennyire csak tudsz … a tenyereidet a mennyezet felé fordítsd, és tartsd a pózt 10-12 másodpercig.

3. Nézz körül!
Fordítsd a fejed balra, és próbálj meg átnézni a vállad felett. Tartsd néhány másodpercig, majd ismételd meg a jobb oldalon.

4. Labdafej
Húzd az állad a mellkasod felé, és gyengéden ingázd a fejed jobbról balra, balról jobbra.

5. Vond meg a vállad!
Emeld fel mindkét vállad a füled felé, tartsd néhány másodpercig, majd engedd el. Ismételd meg néhányszor.

6. Nyílik a mellkas
Érintsd össze a tenyereid a hátad mögött, és ülj egyenesen ebben a pozícióban 5-10 másodpercig.

7. Ülő játékkatona
Told el magad az asztaltól kissé, ülj egyenesen, és nyújtsd a jobb karod a mennyezet felé. Húzd ki a bal lábad, és emeld fel akkor, amikor a jobb karod leengeded. Próbáld megérinteni a jobb karoddal a bal lábad. Végezd el a gyakorlatot mindkét oldalon 8-10 alkalommal.

8. Térdölelő
Hajlított térddel emeld fel a jobb lábad, öleld át a karjaiddal, és húzd a lehető legközelebb a mellkasodhoz. Tartsd 5-10 másodpercig, majd ismételd a másik lábaddal.

9. Nyújt és hajlít
Emeld át a jobb karod a fejed fölött, húzd ki a bal kezeddel addig, amíg bírod, majd hajlítsd. Tartsd néhány másodpercig, majd ismételd a másik oldalon.

10. Bátraknak

Kelj fel a székedből. Állj háttal a széked vagy az asztalod elé (ha gurulós széked van, inkább válaszd az asztalt!), és támaszkodj a kiválasztott bútordarabra úgy, hogy a karjaid derékszögben hajlanak mögötted. Ereszkedj le (de ne ülj le a földre), majd told vissza magad, és ezt ismételd 10-12 alkalommal.

Nagy éppen életmódváltás, de ha nagy a nyomás a gerinceden, görcsölnek az izmaid, hasogat a nyakad, felüdülést jelent egy kis mozgás. Arról nem is beszélve, hogy ezt követően agyunk sokkal intenzívebben és kreatívabban működik, hangulatunk pedig érezhetően jobb lesz.

 

Kommunikációnk leginkább ahhoz a jéghegyhez hasonlítható, mely a Titanicot egykor örök útjára küldte. Persze nem mindig végzetes, de amit a gyanútlan szemlélő tisztán lát és felfog belőle, az csupán a jéghegy csúcsa.

Arról, hogy kommunikációnk pontosan milyen arányban tevődik össze verbális és nonverbális mozzanatokból, máig vita tárgyát képezi a nyelvészek között, de talán a legelfogadottabb Albert Mehrabiant-nak, a University of California Los Angeles (UCLA) professzorának elmélete, aki szerint amikor üzenetet közvetítünk mások felé, akkor az üzenet 55 százalékát a testbeszéd teszi ki, 38 százalékát a hangtónus és csupán 7 százalékát a kimondott szó.

Tanult vagy ösztönös?

A nonverbális kommunikációnak több fajtáját különböztetjük meg, melyek nagyrészt ösztönösek, de függnek az otthonról hozott példáktól, személyiségünktől, az adott helyzettől és a másik félhez fűződő kapcsolatunktól.

Vannak olyan nyelvi jelek, melyeket tudatosan alakíthatunk és alkalmazhatunk, hogy mondanivalónkat jobban megértessük a másikkal, vagy magunkról alakítsunk ki olyan képet, mely számunkra az adott élethelyzetben hasznos lehet. Ilyen például az egyezményes jelek megfelelő használata, mint a határozott kézfogás, a barátságos mosoly, a figyelem tükrözésére kifejlesztett egyetértő bólogatás.

Nehezebben irányítható az arc és a tekintet vagy éppen a hanghordozás. Amikor dühösek leszünk, villogni kezd a szemünk és felemeljük a hangunkat, amikor elbizonytalanodunk, elkapjuk a szemünket a másikról és elhalkulunk. Ösztönös mozdulatok, de ha ismerjük önmagunkat, kis erőfeszítéssel kordában tudjuk tartani érzelmi megnyilatkozásainkat. Milyen jól jön ez pl. egy állásinterjún!

És van a harmadik halmaz, melyre aztán semmilyen ráhatásunk nincs, és mindenkinél mumusként szerepel a kommunikációs eszköztárban. Itt gondolok a bőrünk változásaira, a pirulásra, mikor zavarba jövünk, a megdöbbenéssel járó elsápadásra, kezünk és hangunk remegésére, amikor megijedünk. Ezek nem irányítható folyamatok, mégis ugyanúgy kommunikációnk szerves részét képezik, és adott helyzetben elárulnak minket. Ugyanakkor az sem állja meg teljesen a helyét, hogy nem tehetünk velük semmit, hiszen némi rutinnal ellenpontozhatjuk őket. Ha elpirultunk, nevetéssel ellensúlyozhatjuk, hangunk határozottságával és nyílt tekintetünkkel elbizonytalaníthatjuk a másikat abban a hitében, hogy zavarba hozott minket.

De nézzük is meg kicsit közelebbről a nonverbális kommunikáció azon elemeit, melyek felismerésük által alakíthatók, ezáltal kommunikációnk tudatosabbá, és igényeink szerint megnyerőbbé válhat.

Az arc mozgásai: a mimika és a tekintet

A mimika az érzelmeinket kísérő arckifejezések összessége, melyekhez szemünket, szemöldökünket és szánkat használjuk. Összesen hét érzelem tükröződik az arcon: öröm, meglepetés, félelem, szomorúság, harag, undor és az érdeklődés.

A tekintetünk gyakran öntudatlan, mikor elrévedünk vagy fennakadunk valamin, és hosszasan szemléljük, de éppígy van nagyon is tudatos befolyásoló funkciója: sürgethetünk, vagy éppen figyelmeztethetünk tekintetünk jelzéseivel.

Vokális kommunikáció

Ide tartozik minden, ami szavainkat kíséri: a hangsúly, a hangerő, a hanglejtés. Rengeteg érzelmet fejezhetünk ki pusztán szavaink hangerejével és ritmusával, és gondoljunk be, mennyi jelentése lehet annak az egyetlen szavas mondatnak, hogy „Érdekes”. Nagyon nem mindegy, hogy hová helyezzük a hangsúlyt.

Testtartás

Éppúgy kifejezhet két ember közti viszonyt, mint saját állapotot. Ha azt látjuk, hogy egy irodában két ember kommunikál, akiket nem ismerünk, jó megfigyelőként rögtön látjuk, hogy melyikük a domináns, és jó eséllyel megtippelhetjük beszélgetésük kimenetelét. Nem véletlenül szóltak ránk anyáink ezredszer is, hogy húzzuk ki magunkat – az egyenes derék tartást és dominanciát sugároz.

Proxemika

Ez a latin eredetű szó nagyjából annyit jelent, hogy térközszabályozás. Két beszélgető ember közötti távolságból következtethetünk a közöttük fennálló kapcsolatra. Négy távolsági zónát különböztetünk meg:

• Intim zóna (0-60 cm)
• Személyes zóna (60 cm – 1,2 m)
• Társadalmi zóna (1,2 m – 3,6 m)
• Nyilvános zóna (3.6 m felett)

Az intim zónát más néven aurának is nevezik, ide jó esetben csak a legközelebbi ismerőseinket engedjük be, és a legtöbb embert végtelenül zavarja, ha idegenek kerülnek ebbe a körbe. A reggeli és délutáni csúcsforgalomban persze ez elkerülhetetlen, kiváltképpen, ha tömegközlekedünk – ami további nonverbális jeleket eredményez. Nézzünk csak körül, ha munkába menet a 4-6-os villamoson utazunk reggel fél nyolckor, és a nonverbális kommunikáció minden fajtáját beazonosíthatjuk.

Mire jó ez?

Tudjuk, hogy a kommunikáció fontos mindennapi életünkben és szakmai előrehaladásunkban, ezért tegyük fel, hogy számtalan lehetőségünk volt már képezni magunkat. Elsajátítottuk az asszertív kommunikáció határozott, de nem bántó formáját, képesek vagyunk én-üzeneteket adni, és adott esetben nem-et mondani bántás vagy megbánás nélkül. Gond nélkül önérvényesítésünk, tárgyalási technikáink hibátlanok, valamint úgy prezentálunk, mint hajdan Steve Jobs maga. Hová fejlődjünk még?

Visszatérve a cikk felvezetőjére: kommunikációnk 7%-a a kimondott szó, 55%-a testbeszéd, 38%-a hangtónus. Ha minden igaz ránk a fentebb említett készségek közül, akkor sem fejlesztettük még kommunikációnk 93%-át. Igaz, hogy minden kommunikáció tréning, legyen az asszertív kommunikáció, prezentáció vagy tárgyalástechnika, érinti a nonverbális kommunikáció eszközeit, de egyben látni az egészet, és csak ezekre figyelve gyakorolni már egy jóval speciálisabb programot igényel.

Éppen ezt kínáljuk Nonverbális kommunikáció tréningünkön. A legfontosabb készségünk legfontosabb határterületét helyezzük a fókuszba, és várunk minden kedves érdeklődőt és fejlődni vágyót!

---

Kérdéseivel, ajánlatkérésével forduljon hozzánk bizalommal!

A társadalomban sokak számára fontos az, hogy odafigyeljenek a testükre különböző szempontok miatt. Mindenkinek másféleképpen fontos az edzettség. Valaki csak karbantartja magát azért, hogy ne hízzon el, van aki számára viszont az izmos test- különböző mértékben – motiváló, úgy érzi magát jobban, ez ad neki önbizalmat. Függetlenül attól, hogy ki, mennyi időt tölt ezzel a mindennapokban, rendszeresen vagy alkalmadtán gondozza testét és ez egy tudatos döntés.

Mások ezt a szabadidőt másféle tevékenységgel töltik el, TV-t néznek, főznek, bevásárolnak, alszanak, barátokkal találkoznak stb. Ez is teljesen rendben van, mások a prioritások.

És mi a helyzet a lélekkel?

Azt mondják, hogy a test és a lélek összhangja szükséges hosszú távon, hogy derűs életet tudjunk élni és jól érezzük magunkat a bőrünkben.

A lelki edzettségünkért mit teszünk meg? Mennyi időt szánunk rá?

A reziliencia általában egy idegen szó az emberek számára, sokan nem ismerik. Mit is jelent pontosan?

A reziliencia pszichés ellenálló képességet jelent, az egyén részéről adaptációt a stresszel és a nehézségekkel szemben.

A reziliencia azt a fejleszthető képességünket jelenti, amely a viszontagságos körülményekkel szemben képessé tesz a boldogulásra és segít visszatérni az egyensúlyi állapotunkba. 

Mi kell nekünk ahhoz, hogy valóban képesek legyünk tenni a lelki egyensúly eléréséhez és fenntartásához?

A válasz a TUDATOS MUNKA. Elsősorban ott kezdődik, hogy odafigyelünk az érzéseinkre. Meg is kérdezhetjük magunktól viccesen, „hogy érzed ma magad?” és pár percig csak csöndben vagyunk és koncentrálunk a bennünk rejlő válaszokra. Kicsit befelé fordulunk, kizárjuk a külvilágot, itt az „ÉN idő”, amikor csak mi számítunk. Érzünk-e valahol a testünkön visszajelzést?

Az önismeret rendkívül fontos, néhány kérdéssel tudjuk feltárni a számunkra fontos dolgokat. Mi az, ami jól esik nekem? Mi az, amit szívesen csinálok? Mi az, ami visszatart a célomban való előrelépésben? És egyéb kérdések segítenek minket.

A válaszokat ezekre a kérdésekre csak mi tudjuk.

A reziliencia egy tulajdonság, ami egy egyénben, csoportban, szervezetben is megvan. A jó hír, hogy fejleszthető. Tehát mi hordozzuk a kezünkben a sorsunkat, így rajtunk múlik ez.

Az élet rendje a változás. Amíg a változás pozitívan alakul, előléptetés egy új pozícióba, ajándékba kapunk egy wellness hétvégét és elutazunk, valahogy olyan természetes számunkra, hogy megérdemeljük. Azonban a negatív változás, mint 8 óra helyett 4 órás munkakörbe tesznek át minket a munkahelyünkön, mert átcsoportosítják az erőforrásokat a cégnél vagy esetleg egy baleset történik és eltörik a lábunk, nagymértékben hatást gyakorol a hangulatunkra és sokként ér minket, kibillenünk az egyensúlyunkból.

Ilyenkor is rendkívül fontos a tudatos jelenlét és gondolkodás, persze a stressz tényező negatív irányba viszi a koncentrációnkat, de miután kicsit csillapodik bennünk a feszültség, reálisan kezdhetünk ránézni a témára.

Pár nap után kifejezetten szabadabb elmével rá is jöhetünk arra, hogy egy negatív történés lehet, hogy valami új dolgot indít be az életünkbe.

A 4 órás munkavégzés mellett akár találhat az egyén egy olyan lehetőséget, hogy egy másik cégnél részmunkaidőben otthonról dolgozhat és a gyerekekért is sokkal korábban tud menni az óvodába vagy az iskolába, mint korábban.

Ami a változás pillanatában számunkra egy ijedtség, stresszfaktor, az később bizonyulhat valamilyen módon előnyösnek is.

Fontos ilyenkor hogy tisztában legyünk milyen erőforrásaink vannak, amik segítenek minket, hogy rugalmasan átvészeljük a helyzetet.

Feltehetünk magunknak megint egy kérdést, mi az amitől most jobban érezném magam? Mi az ami feltöltene energiával? Mi az ami elviszi az energiámat?

Szedjük össze a válaszainkat és tudatosítsuk magunkban, hogy milyen „eszközhöz” nyúljunk!

Vannak olyan időszakok, amikor fáradtabbnak, energiaszegénynek érezhetjük magunkat. Hogyan találjuk meg ebből a kiutat? Gondolkodjunk el azon, hogy mi az, ami most jó érzéssel töltene el minket?

Nem szükséges nagy dolgokra gondolni, szimplán egy séta a Duna parton, vagy fagyizás barátokkal, hétvégi piknik a családdal és akármi más, ami segít nekünk abban, hogy töltődjünk energiával. A tudatosság nagyon fontos.

A reziliens magatartást, szemléletet könnyen el lehet sajátítani, várunk a Reziliencia tréningen, hogy a lelki ellenálló képességed fejleszteni tudd!

Manapság a legtöbb ember nem elégedett az élete minden területével, ezért önfejlesztéssel próbálják megelőzni vagy megoldani a már kialakult élethelyzeteket. Ebben nagy segítségünkre lehet az IKIGAI, de mi is ez egészen pontosan?

 

Az IKIGAI a lét értelmét foglalja magában. A japán életérzés arra próbál sarkallni, hogy hasznos tagja legyünk a közösségnek és legyen miért felkelnünk reggel, minden napnak legyen valami célja.

Az IKIGAI életszemélet elemei a következők:

 

Aktivitás, tevékenység

Legyen munka mellett is örömet szerző tevékenységünk és a nyugdíjas évek se unalommal teljenek.

Nyugalom

Kicsit lassítsunk le és vegyünk vissza a pörgő életből, ez segít jobban élvezni az apró, pozitív dolgokat az életben.

Visszafogottság

Nem kell mindig habzsolni, se az életet, se az ételt. Táplálkozzunk tudatosan és megfontoltan, étkezés közben lassuljunk le.

Társas kapcsolatok

Ápoljuk baráti kapcsolatainkat, hiszen ők azok, akik feltöltenek és megnevettetnek minket.

Mozgás

Fontos a napi, nem túl intenzív testmozgás, hiszen karbantartja a testet és a lelket egyaránt.

Kedvesség

Pozitív érzéseket kelt bennünk, ezáltal mi is töltekezhetünk belőle és a kapcsolataink is erősödnek tőle.

Természet közelsége

Egy jó kirándulással tökéletesen le lehet vezetni a felgyülemlett stresszt és feltöltődhetünk közben.

Hála

Minden apró dologért legyünk hálásak, ami szebbé teszi a napunkat.

Éljünk a jelenben!

Ne a múlt sérelmein bánkódjunk vagy a jövő kétségein aggódjunk, hanem éljük meg a jelen helyzetet és hozzuk ki belőle a lehető legtöbbet.

Legyenek céljaink!

Neked megvan már a küldetésed? Ha még nincs, akkor ez legyen az, hogy megtalálod, hiszen szükség van arra, hogy minden reggel mikor felébredünk, valami ösztönözzön bennünket.

 

Ezen pontok beépítése a mindennapokba előnyős változásokat hozhat az életünkbe. Kiegyensúlyozottabbá, nyugodtabbá és boldogabbá válhatunk. Nem szükséges minden elemet szigorúan betartani, mindenki a saját ízlése és mentalitása alapján alakítsa ki az egyéni IKIGAI-ját.

 

 

Forrás: http://fineminding.hu/2019/04/15/japan-titkok-az-oromteli-elethez/

Fontos a megfelelő időgazdálkodás, hiszen mindenkit nyomasztanak a határidők, ezért érdemes végiggondolni hol tudnánk javítani a mostani technikánkon az alábbiak segítségével!

Készítsünk feladatlistát!

Tökéletes módszer arra, hogy jól átlássuk a napi teendőinket, viszont oda kell figyelni, mert ha túl sok tétel van a listán és nem érünk a végére a nap végén, akkor feszülté válhatunk, mivel nem tudtuk teljesíteni az elvárt feladat mennyiséget. Érdemes reális célokat kitűzni!

A listát úgy is elkészíthetjük, hogy azt írjuk össze, melyek azok a tényezők, amelyek hátráltatnak minket a munka során és ezeket próbáljuk meg kiiktatni. Például felesleges meetingek, túl sok telefonálás, közösségi média használata.

 

25 perc munka – 5 perc pihenő

Sokaknak beválik az a módszer, hogy aktívan, mindent kizárva dolgoznak 20-25 percen keresztül, majd lazítanak 5 percet. Érdemes kipróbálni, hogy ez a saját munkatevékenységünkre mennyire ültethető át, mert nagyon hatékony technika tud lenni, azok számára, akikben ez a szűk időtartam nem okoz túl nagy feszültséget.

 

Naptár módszer

Vezessük fel a naptárunkba előre a feladatokat, hogy átlássuk mikor, milyen teendőink lesznek, és ne rendeljük hozzá a korábban említett szűk időintervallumot. Hagyjunk rá annyi időt, amennyi szükséges. Megpróbálhatjuk tematizálni a délelőttöt és a délutánt, vagy napokra beosztani, milyen témájú feladatokkal foglalkozunk aznap.

 

A legnehezebb munka kerüljön a nap elejére vagy végére!

Ki kell próbálni, hogy kinek melyik a hatásosabb. Valaki szereti a nap elején, frissen a legnehezebb munkát elvégezni, amivel csökkenti magán a stresszt és utána jöhetnek a rutin feladatok. Van arra is példa, hogy előbb a napi feladatok elvégzése válik be jobban, hiszen így nem megy el annyi idő a nehéz munkával és nem csúszik meg az egész nap.

 

Elégedettség növelése

Érdemes olyan feladatokkal kezdeni a napot, amelyek magabiztossá tesznek, így jó érzéssel indul a munkaidő és a nehezebb munkákat is nagyobb elánnal tudjuk majd végezni.

 

Forrás: https://www.profession.hu/cikk/idogazdalkodas-hogy-csinaljuk-jol

Először tisztázzuk mi is pontosan az az asszertív kommunikáció? Egy olyan önérdekérvényesítő kommunikáció, amelyen a másik fél érdekeit és céljait is figyelembe vesszük.

 

• Azok az emberek, akik asszertívan kommunikálnak, nem hagyják, hogy a túlzott érzelmek irányítsák megnyilvánulásaikat. Nem tűnik egyszerűnek, de ez a legtisztább módja annak, hogy elkerülhessük a szélsőséges kommunikációt.

• A testbeszéd használata kommunikáció során, szintén a titkok közé sorolandó. Fontos a megfelelő testtartás, távolság a másik féltől, gesztikulálás és a hangnem, hiszen ezzel már egyfajta képet alkotunk jellemünkről.

• indenáron a győzelem a fontos, hanem a konszenzus megtalálása, hogy elégedetten távozzon mindegyik fél.

• Nem szégyen időt kérni, hogy át lehessen gondolni a lehetőségeket.

• Önuralom megtartása, hiszen, ha elvesztjük a fejünket, könnyen veszekedés alakulhat ki a kommunikációból, ami nehezen vezethet pozitív végkifejlethez.

• Meg kell tanulni nemet mondani. Lényeges a felelősségvállalás, hogy kitartsunk a döntéseink mellett, viszont hallgassuk meg a másik fél érveit is.

• Nem a behódoláson van a hangsúly, hanem a kompromisszumon és egyezségen.

 

Végeredményben, ha a fent leírtaknak megfelelően járunk el, akkor egy win-win kommunikációs helyzet alakulhat ki, amivel valószínűleg mindegyik fél elégedett lesz.

Forrás: https://kepmas.hu/hogyan-ervenyesitsuk-az-erdekeinket

Heti motiváló embereink mindig aktuálisak, alkotásaik pedig mindig vitatottak – legalábbis a fiatalabb generációk köreiben. Többször felmerült az utóbbi években a kérdés, hogy az iskolákban feladott kötelező irodalom standardjai, az állandó „best of” írók művei aktuálisak-e még annyira, hogy ezekből merítsen a tizenéves korosztály. Megfelelő képet, jó példákat kapnak-e az irodalommal éppen ismerkedő fiatalok, ha az Egri csillagokat vagy A kőszívű ember fiait olvassák?

Amikor motiváló példaképeinkről kérdeznek, az esetek többségében kétféle választ adunk: vagy egy családtag (általában szülő) vagy egy olyan híresség motivál minket (sportoló, tudós, színész stb.), akinek értékrendjét a sajátunkéhoz közelinek érezzük, és aki ezzel az értékrenddel sikeres tud/tudott lenni. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy milyen példákat látva alakul ki bennünk az értékrend, melyet felnőve példaképeinkben keresünk.

Kiskamasz-, és kamaszkorban rengeteg motiváló példát látunk, ami eltér a fentiektől, hiszen ezek többsége nem konkrét személy. Legyen szó valamelyik szuperhősről, filmek főszereplőiről vagy kedvenc könyveink hőséről – ezek a fiktív személyek hatással lesznek későbbi példaképeink kiválasztásában. És éppen itt jön a képbe a kötelező irodalom! Filmek és képregények nem képesek olyan részletesen ábrázolni szereplőiket, mint a könyvek a maguk több száz oldalnyi terükkel, éppen ezért fontos, hogy már fiatal korban olvasni kezdjünk. Így a kötelező olvasmányok jóval többet jelentenek a diákokra kiszabott nyári büntetésnél, ahogy azt oly sokan megélik közülük. Éppen ezért a könyvek (és írók) kiválasztása fokozott vizsgálatot érdemel.

Motiváló embereink a héten a kötelező irodalmak polcairól lépnek le, és nem wikipédiás érettségi jegyzeteket szeretnénk most átadni, hanem néhány jellemzőt, ami miatt azt mondjuk: ennek az embernek érdekel a könyve!

Jókai Mór

Kezdjük a sort sok kamasz mumusával. A kőszívű ember fiai és Az aranyember általában az első igazán vaskos kötet, amivel a diákok találkoznak, és kellőképp meg is rettennek tőle. Pedig két kalandregényről van szó, mind a kettő telve olyan karakterekkel, akik példaképnek sem utolsók. Jókai egyszerű értékeket közvetít a becsület és a család fontosságáról, a hűségről és az erkölcsi tartásról,  mégis jól árnyalja karaktereit, így azok rossz döntéseik és gyarlóságaik által nem lesznek papírízűek.

Az aranyemberben megtaláljuk a sikeres ember jellemzőit, akinek alakját átültetve a mai világba, látjuk, milyen készségekre lehet szükségünk életünk során: kitartásra, megfontolt döntésekre, jó taktikára – Tímár Mihályra gondolhatunk akár kora „self-made man”-jeként is, ő a szerencséjét jól kihasználó vállalkozó prototípusa.

Természetesen Jókai maga is érdekes figura volt saját korában, és éppígy nem egyértelműen fekete vagy fehér. Jómódú vidéki családjából érdeklődéssel fordult az alföldi parasztok élete felé, majd Pestre kerülve a fényes jövő előtt álló jogász fiút elragadta a szabadság eszménye, és tevékeny részt vállalt az 1848-as forradalomban. Mindkét házassága szakítással járt barátaival és családjával, politikai szerepével pedig erősen szembefordult olvasóközönségével, így volt, hogy népszerűsége erősen visszaesett. Ugyanakkor Jókai Mór fennmaradt képe csupa szimpatikus vagy különcségében szerethető vonással rendelkezik: nyájas, szelíd, előzékeny mindenki iránt, a bántalmakkal szemben türelmes. Gyermeki naivitása és a mindennapi élet dolgaival szembeni ellenérzése kitartott élete végéig.

William Shakespeare

Legnagyobb drámaírónk több fronton is motiváló. A legjobb és legizgalmasabb: nem vagyunk biztosak abban, hogy ő írta-e a műveit, mégis a világirodalom egyik legkiemelkedőbb alakja. A magunk elé képzelt költő és drámaíró, akit tankönyveink képeiről ismerünk, talán köszönőviszonyban sincs „saját” arcképével, hiszen ezek mind halála után születtek. Nem kizárt, hogy műveit több ember írta, és akkor a William Shakespeare név a világ első és legnagyobb irodalmi brandje is lehet. A feltételezéseknek se szeri, se száma.

Ugyanakkor a név mögött kibontakozó író életútja, melyet ismerünk, nem egyszerű – ahogy mondani szokták, ő is alulról kezdte megmászni a siker létráját. Vadorzás miatt el kellett hagynia otthonát, majd Londonban egy színháznál helyezkedett el, ahol a nézők lovait őrizte. Innen statiszta, majd színész, végül a Globe színházigazgatója lett, de mindenekelőtt drámaíró.

Drámái telítve vannak korának aktualitásaival, így például I. Erzsébet uralkodása alatt vígjátékok és pátoszos királydrámák születtek, majd a nagy királynő halálát követően, Shakespeare soraiban megjelentek a politika árnyoldalai: a gyenge uralkodók, a korrupció, a romlás képei.

Művei a mai napig élvezhetők, hiszen olyan általános témákról ír, mint a szerelem, a hűség, az emberek világképeinek ütközésével járó bonyodalmak. Kötelező irodalomként a Rómeó és Júlia, a Hamlet és esetenként a Lear király szerepel a középiskolai tananyagban, melyek éppen ezeket az örök értékeket képviselik, bár átemelésük a mai korba egy komolyabb értelmezést kíván, és nem feltétlenül lesz a tizenévesek kedvenc olvasmánya szakértő magyarázat nélkül.

Jules Verne

Egy igazi kalandvágyó szellem, akit még mi is magyarosítottunk, és akkurátusan Verne Gyulázunk. A sci-fi műfaj egyik első úttörője, aki műveiben száznyolc fantasztikus tervet és találmányt említ, melyek közül hetven azóta megvalósult (pl. űrhajó, televízió, gépfegyver, atombomba). Ugyanakkor a tudományos-technikai fejlődés átkait is megjósolta: a környezetszennyezést, egyes állatfajok tömeges kipusztítását, a nagyvárosi szmogot és az olajfoltos tengereket.

Életében szintén a kalandot kereste, gyermekként majdnem sikerült felszöknie egy Indiába tartó hajóra, az utolsó pillanatban rángatta vissza az apja. Innentől a kalandokat inkább fejben élte meg, és szerencsénkre, ezeket le is jegyezte. Műveiben a tipikus kalandregény keveredik a tudományos fantasztikummal, regényeinek hősei sokszor a felnőttkor küszöbén álló gyerekek, így Verne művei mindenképpen jogosan állhatnának a kötelező olvasmányaink listáján – mégis sok helyen megbújnak az ajánlott olvasmányok között, amit valljuk be, kevesen olvasnak el 13-14 évesen.

A legtöbbször feladott Verne olvasmány, a Kétévi vakáció, hősei tipikus motiváló példaképek a kamaszoknak, a saját erejükből boldoguló, hibákat elkövető és felismerő gyerekek. Talán éppen olyanok, mint Jules Verne volt 14 éves korában, és éppen olyanok, mint bármelyikünk 14 évesen.

Valami hiányzik? Persze, hiszen hogyan is lehetnénk aktuálisak a női irodalom említése nélkül!

Fent összeszedtünk egy kis csokrot a férfiírók nagy köréből, de az utóbbi egy-másfél évszázad a női irodalom térnyeréséről is szólt. Még ma is 95%-ban férfiírók művei szerepelnek a kötelező olvasmányok listáján, de az ajánlott részek nemi elosztása kezd kevéssé egysíkú lenni – persze kiegyenlítődésről még bőven nem beszélhetünk. Olyan nagy hatású írónők művei kerülnek fel az ajánlott sorokba, mint Jane Austen, a Bronte nővérek, Virginia Woolf, Szabó Magda vagy éppen J. K. Rowling. És az, hogy a felsoroltak közül már 3 kiemelkedő írónő is szerepelt motiváló embereink között saját cikkel, egy tökéletes alkalom, hogy heti blogbejegyzésünket kicsit megvágjuk.

Olvassunk többet Jane Austenről (és Jane Austentől), akinek néhány fennmaradt regénye nők millióinak jelent egyet az idealizált, romantikus, de mégis racionális szerelemmel, és női karakterei az elsők között voltak árnyalt és magabiztos, mindenek előtt pedig önálló személyiségek.

Mindenképpen olvassunk Szabó Magdáról, aki a magyar irodalom legnagyobb hatású nőírója. Regényeiben női finomsággal ábrázolja a legnagyobb és legsötétebb tragédiákat, racionális és/de érzékeny hang, mely tömör, mégis szépen felépített mondatokban van tálalva. Az Abigélen túl nyissuk ki Az ajtó és Az őz című regényeit is.

Végül pedig a kortárs ifjúsági irodalom koronázatlan királynője, az írónő, aki minden kötelező olvasmánylistánál többet tett azért, hogy a gyerekek ismét olvasni kezdjenek: J.K. Rowling motiváló életútja is korai cikkeink egyike volt.

(Ha érdekel az életük, kattints a linkre a név mögött!)

És hogy miért került egy kötelező olvasmányok köré írt cikk egy fejlesztéssel és tanácsadással foglalkozó cég blogjába? Motiváló Emberek cikksorozatunkban olyan személyeket választunk, akik tetteikkel rámutatnak, miért érték az, ha önmagunkat fejlesztjük, és hová juthatunk mindezzel. Az alapokat mégis életünk egy korábbi szakaszában kell keresni, és a sok hatás között ott vannak az olvasmányélményeinkből fennmaradó példaképek, akik így vagy úgy, de hatnak ránk.

Mivel gyermekeink, testvéreink, unokaöcseink és húgaink polcain már ott heverhet az olvasmánylista, talán egy kis segítséget is nyújthatunk számukra, vagy éppen magunk is ismét elővehetjük ezeket a történeteket, és újraértelmezhetjük az azóta megszerzett ismereteink tükrében.

 

Kisebb vagy nagyobb szervezetben dolgozunk, meetingnek vagy megbeszélésnek hívjuk, teljesen mindegy – ezek a csoportos összeülések a legtöbb ember számára az időrablás magasfokát testesítik meg. Mit tehetünk, hogy ez ne így legyen?

A kezdeti lépések

Meetingeket összehívni nagy felelősség, amely minden esetben pontos mérlegelést és tervezést igényel. Szervezőként figyelembe kell vennünk a következő szempontokat:

1. Mi a meeting célja? Ha nem akarunk döntést hozni vagy nincs konkrét forgatókönyv a fejünkben, ami A pontból B-be vezet, és a többiek véleményére, validálására van szükségünk hozzá, bele se vágjunk.
2. Kialakulhat párbeszéd? Ha vezetőként arra használjuk a meetinget, hogy kinyilatkoztatunk, megállapítunk, monológokat adunk elő dialógusok helyett, az eredmény éppolyan egyoldalú lesz, mint a megbeszélés maga.
3. Mennyi? Maximum 1 óra. Vagy a 45 perc még jobb, ne nyújtsuk a megbeszéléseket, mert ha nem a kávégép mellé tervezzük az eszmecserét, a csoport hatékonysága az első óra után meredeken zuhanni kezd.
4. Kiket hívunk? Akiket elhívtunk a megbeszélésre, tényleg érdemben hozzá tudnak tenni a témához, kompetensek az adott kérdésben, van döntési jogkörük? Ne hívjunk meg olyan embereket, akik előreláthatóan csöndesen végigszunyókálják a meetinget, mert rombolják a többiek hozzáállását is.

Ha mindezek figyelembevételével összeült a csoport egy külön erre a célra kiszemelt tágas, világos, levegős irodában, ahol nem trappol végig mindazon kollégáink sokasága, akik nem hivatalosak a meetingre, és nem csörög be a telefon ezernyi üggyel-bajjal, nos akkor még mindig csak az elején tartunk. Viszont legalább jól kezdtünk.

Beszéljük meg!

A meetingek egy vezető vagy facilitátor nélkül könnyen képesek olyan ingoványos talajra tévedni, mint a már említett hosszú és unalmas monológok vagy egy kiélezett vita, ami talán nem is köthető az aznapi témához. Tartsuk hát kordában az indulatokat, és ebben a helyzetben kiemelten fontos, hogy használjuk az asszertív kommunikáció technikáit.

Vonjunk be mindenkit. Egy meeting aktív tagokból kell, hogy álljon, akik kifejtik és képviselik saját véleményüket és érdekeiket. Nem gond, ha a tagok között vita alakul ki, de figyeljünk, hogy ez ne fajuljon vitatkozássá. Erre a legjobb eszközünk az általánosítás elkerülése, az én-üzenetek közvetítése, és hogy elfogadjuk azt az alapvető szabályt, hogy

a meetingen az adott témában az adott témáért felelős munkatársak vesznek részt.

Tehát nem Józsi, aki folyamatosan megissza az utolsó pohár főzött kávét, és nem készít újat. Nem Marika, aki sose válaszol az e-mailekre. És nem a főnökünk, aki múlt héten is leszidott egy egészen más ügy miatt. A meetingeknek van egyfajta projekt jellegük, amikor az adott témában érintett kollégák megoldást keresnek az adott kérdésre. Ez az asszertív kommunikáció alapja is, hiszen egy adott vitában nem azt vágjuk a másik fejéhez, hogy

„Elegem van abból, hogy mindig ezt csinálod.”

hanem azt, hogy

„Kimondottan rosszul esik, amit most csináltál.”

A másik nem veszi támadásnak, nem érzi magát sarokba szorítva, melyre csak két választ adhat: agresszíven visszatámad vagy meghunyászkodik, és belül emészti magát.

Kérdezzük meg, hallgassuk meg!

A megfelelő én-üzenetekkel már sínen is lehet a meeting, csak vonjunk be mindenkit. Erre tökéletes megoldás a – szintén az asszertív kommunikáció eszköztárába tartozó – kérdezéstechnika. Ez a témakör egy nagyobb falat, egy másik cikkünkben még részletesen ki fogjuk fejteni, azonban néhány, a meetingekhez tökéletesen köthető, alapgondolatot nézzünk meg:

1. Legyen egy bemelegítő körkérdés mindenkihez, hogy bevonjunk minden jelenlévőt, és megtörjük a jeget. Ez a tréningeknél jól bevált módszer sok-sok hasznos és értékes percet ad nekünk, ami egyébként kínos feszengéssel telne.
2. Nyitott kérdésekkel dolgozzunk a brainstorming folyamatában. Az eldöntendő kérdéseket hagyjuk a meeting végére, amikor az előzetesen átbeszélt lehetőségek közül választanunk kell.
3. A kérdésbe ne foglaljuk bele a választ! Nincs demotiválóbb, mint ha tudjuk, hogy mit várnak tőlünk, de ezt burkoltan teszik. A passzív vagy agresszív ellenállás borítékolható.
4. Tilos a „Mi a baj?” kérdés. Adott esetben az egész meetinget felülíró viták kirobbantója ez az egyszerű kérdés. Mindig mindenkinek van valami baja, és ha nincs, ez a kérdés a legjobb buzdítás arra, hogy csináljon magának. Megoldásfókuszú kérdésekkel dolgozzunk, mint a „Hogyan képzeled ennek a kérdésnek a megoldását?” vagy „Mi a javaslatod a megoldásra?”.

A kérdéseket feltettük, a következő hibaforrás az, ha nem figyelünk a válaszokra. Az értő vagy aktív figyelem minden kommunikáció alapja, már az általános iskolai tankönyvekben ott érezzük kimondatlan jelenlétét az „adó-vevő-üzenet-csatorna” kommunikációs nyelvtan példáinkban. Figyelem nélkül a kommunikáció súlytalanná válik, és akkor az általunk teremtett helyzet, jelen esetben a meeting, léte kérdőjeleződik meg.

• „Miért vagyok itt, ha meg sem hallgatnak?”
• „Számít egyáltalán a véleményem itt vagy akár az egész szervezetben?”
• „Gúnyt űz belőlem az érdektelenségével?”

És kész is a konfliktus, ami jelentkezhet konkrét vitában vagy a passzív hallgatásból fakadó stresszben. Hallgassuk meg a másikat, ha már odahívtuk a megbeszélésre, és jelezzünk is vissza neki. A pozitív és negatív visszajelzésektől nem kell félnünk, hiszen ha alkalmazzuk az asszertivitás alapelveit, tehát tárgyilagosan, világosan és logikusan fogalmazzuk meg a mondanivalónkat, akkor minden minket ért támadást hárítani tudunk, és a saját érdekeinkből nem kell leadnunk akkor sem, ha a másik érdekeit is figyelembe szeretnénk venni.

A meetingnek vége, mindenkinek köszönöm

Ha mindezeket a lépéseket tudatosan sorra vesszük, minden esélyünk megvan egy hatékony megbeszélésre, melynek a vége egy döntésben éri el csúcspontját. Mindenki elégedetten távozhat, ha véleménye kifejtésére teret kapott, még akkor is, ha nem az ő véleménye nyert, hiszen a véleményét kikérték és meghallgatták, visszajeleztek számára, és logikus magyarázatot adtak, miért is döntöttek másként. Vezetőként vagy facilitátorként mindenkinek köszönjük meg az aktív jelenlétet, és oszlassuk fel a megbeszélést. Az eredményes meetinget követően a tagok még megihatnak együtt egy jó kávét, leszűrhetik a tanulságokat, és a jól végzett munka energiáival felvértezve vethetik bele magukat a következő feladatba. Mindenki jól járt, nem?

Ha az asszertív kommunikációról még többet szeretnél megtudni, ajánlom figyelmedbe korábbi cikkeinket:

• Az építő kritika megfogalmazása
• Asszertív kommunikáció – a bértárgyalás sikerének titka
• Kérdezéstechnika az értékesítésben

És ha mindezt a gyakorlatban is elsajátítanád, ki ne hagyd ASSZERTÍV KOMMUNIKÁCIÓ tréningünket!

---

Kérdéseivel, ajánlatkérésével forduljon bizalommal kollégáinkhoz!