Gazdálkodtunk az időnkkel – tréningélmények első kézből

„Azért vagyok itt, hogy meg tudjam oldani kollégáim időgazdálkodási problémáit, támogatást tudjak nekik majd nyújtani ebben.” – hangzik el a tréning nyitókörében. A kinti sivatagi hőség ellenében a tréningterem kellemes légkondija még jobban erősíti a résztvevők oldottságát. A mindennapi mókuskerékből kizökkenve ezt a napot önfejlesztéssel tölti az innen-onnan összeállt csapat. Résztvevőként ültünk be időgazdálkodás tréningünkre és együtt tapasztaltuk meg egy változatos nyílt tréning csoporttal a tréningező tanulás különös, gyakorlati módját. Élménybeszámoló cikkünk  következik.

Alakul a csapat

people-2557396_960_720Tanulni megtanulni az egyik legnagyobb kihívás az ember életében. Mindannyiunknak akadnak rossz emlékei az iskolapad mögül, így igazán tiszteletre méltó, ha valaki meggyőződésesen vallja a „life long learning”, azaz az élethosszig tartó tanulás elvét. Ilyenkor az ember átlépi azokat a bizonyos mélyen húzódó határokat, és olyan terepre téved, ami egy életre szóló üzemanyaggá válik majd benne. Augusztus 3-i időgazdálkodás tréningünkön olyan csapattal tudtunk együtt tanulni, akik egytől egyig büszkén néztek szembe az önfejlesztés kihívásaival.

Trénerünk: Horváth Márta

“16 éves tréneri, coach és horvath_martatöbb mint 20 éves tanácsadói, sales és marketing tapasztalattal, gyakorlattal  rendelkező senior tréner vagyok. Szakterületemnek vallom a személyes hatékonyság fejlesztését a következő területeken: időgazdálkodás, vezetői hatékonyság fejlesztése, prezentációs technikák, vezetői készségek fejlesztése, ügyfélközpontú kommunikáció, marketing kommunikáció.” 

Érdekes volt megfigyelni, hogy egy igen vegyes munkakörnyezetből összeálló csoport, hogyan alakult végül együtt tréningező csapattá. Önkormányzati tisztviselő, marketing szakember, szépségipari középvállalkozás felsővezetője, egy közmű cég lelkesen visszajáró alkalmazottja; a csapat vegyes és épp ez adja a benne rejlő potenciált, hamar feloldódik a társaság, kialakul a kölcsönös bizalom és nem félnek egymás tapasztalatait megkérdezni.

Idő és stressz

Tréneri szempontból mindig kritikus kérdéskör, hogy a résztvevőket milyen motiváció hajtja. A két hatás – küldtek/jöttem – nagyban meghatározza fejlődésünk hatásfokát. A vezetői döntésre, képzésre küldött dolgozókban külső motiváció figyelhető meg, de érdekes módon ez sem akkora gát, mint lehetne: egyetlen olyan résztvevő ült a teremben, aki így került el időgazdálkodásra, de pillanatokon belül megtalálta a tréningben rejlő lehetőségeket. Ahogy a csoport egy laza mellékszálon haladva kötetlenül beszélget, olyan témák kerülnek elő, amik már leágaznak az időgazdálkodás fő csapásáról, ám továbbra is releváns témát boncolgatnak.

„Rangsorolok. A listám elejére mindig a legrosszabb dolgok szoktak kerülni. Jobb előbb túl lenni ezeken, és akkor a napom onnantól csak jó lehet!” – hangzik el egy irányadó vélemény. A felszólaló sokadik tréningjén van túl, jól ismeri már a tréning műfaját, ügyesen dobja be a gondolatait a közösbe. Szó szót követ, és a csoport újabb fejlesztendő területet tár fel.

waiting-410328_960_720„Sosem tudom, hogy 2 óra múlva mi lesz a feladatom. 8 éve csinálom, de sose panaszkodtam erre, nem is nagyon látom szükségét, mást ez nem érdekelne. Jó nekem itt, bár érdekes a gondolat, hogy másfelé is lehetne menni.” – csoport szinten indul be a brainstorming, és a rutin munka-jutalomfeladat-leterhelő kötelesség háromdimenziós rendszerétől elvonatkoztatva már a burn out témakörét is boncolgatjuk. A tréneri munka egyik legizgalmasabb terepe ez, ahol összefonódnak a soft skill tréningek mélyen húzódó üzenetei. Végül tárgyilagos gyakorlattal megyünk tovább.

Esettanulmány

A nyitókörön túl, a tréning egyik első szikrája egy esettanulmány vizsgálata volt, melyben Krisztina, az idejével nyilvánvalóan rosszul gazdálkodó fiktív középvezető napját követjük végig. Illetve csak egy szeletkéjét, mert elég csak fél órát átlátnunk a történetéből, és tucatszámra tudunk példát hozni a rosszabbnál rosszabb időgazdálkodási bakikra. A tünetek tehát mindenkinek adottak, a csapat felismeri, sőt néha azonosul is a problémákkal, ám még csak dereng, hogy merre is induljunk a fejlődés útján.

Jégtörők

A tréningteremben sokszor megáll a levegő. Nemcsak fizikai, de interperszonális értelemben is. A résztvevők eleinte nehezen nyílnak meg az egyelőre még idegen csoporttársak előtt, és az ebéd utáni elkényelmesedéstől is lankad a beszélgetések intenzitása. A kreatív figyelem újra felkeltését úgynevezett jégtörő gyakorlatokkal igyekszik elérni az ebben már jó pár év tapasztalatot szerzett tréner, Horváth Márta. Szezonba vágóan egymás nyaralásairól, utazásainkról kérdezget, de érdekességképpen a résztvevők zenei érdeklődésére is fény derül. Egy alkalommal ügyes, elgondolkodtató geometriai feladatot oldunk meg: tortát szeletelünk, és „out of the box” megoldással pezsdítjük fel figyelmünket.

Jó kiindulási pontként kisebb csoportokra bomlunk, és post it cetliken gyűjtjük össze a magunkban és környezetünkben érzékelhető időgazdálkodási tüneteket. A rosszul delegálás szintén felkerül az okok és tünetek falára. Fiktív, Krisztina nevű HR vezetőnk rendszertelen kiszervező munkája mindenkiben beindított néhány jó storyt, hogy egy-egy főnöki munkabeosztás hogyan húzta keresztbe a napot. Mit, kit, mire kérjünk meg, hogyan csatoljunk vissza, és számít-e az utólagos értékelés? A delegálás alapfogalmaival ismerkedünk, és ez jól is jön a csapatnak: többen is vezető beosztásúak a csoportban.

A késés hatalma

Egy széles spektrumot lefedő tréningprogram egyik legnagyobb előnye, hogy szinte biztos, hogy felszínre hozza azokat a mindenkiben jelentkező problémaköröket, amelyekre később fókuszáltan tud reagálni a tréning. Most sem volt ez máshogy; az időgazdálkodás témakör radarja a nemet mondás estében jelzett be, így e téren mélyebben belementünk tapasztalataink átbeszélésébe. Egyértelmű volt, hogy a résztvevők számára automatikus igenek jönnek egy ügyesen megfogalmazott kérésre, holott sokszor épp ez dönti romba a gondosan felépített prioritási, időbeosztási listánkat. Nemet mondani nehéz, de sok gyakorlással eltanulható.

Szituációs gyakorlatunkban perifériásan, de lelki működés szempontjából idevágóan érintjük ezt: egy késését lelkiismereti problémának meg nem élő tárgyalópartnert kell helyreigazítanunk. A helyzetbe hozott résztvevő előtt több kommunikációs csapda is felmerül. Van, hogy az agresszív, domináns fellépést játsszuk ki az értékelés során, és van, hogy a késő személy nem kap megfelelő visszajelzést a késése következményeiről. Az irányított helyzetgyakorlat végül meghozza a gyümölcsét, és közösen alakítjuk ki a problémára adott asszertív választ. A technika működik, „Partnerként kezeltek. Bár tudtam, hogy csak színjáték, mégis éreztem, hogy mit jelent megvárakoztatni a tárgyaló kollégákat. Kicsit kényelmetlen volt, de épp csak annyira, hogy változtatni akarjak. A személyemet nem érte támadás.” – hangzik el a késő szereplőt eljátszó résztvevőtől.

Szellemi éberség

coffee-cup-2317201_960_720Alig vesszük észre, hogy eltelik a nap. Elveszünk a sürgős-fontos mátrixban, a munkaköri, szakmai és személyes prioritásaink elemzésében, a tréning teszt eredményeinek vizsgálatában. Amikor a zárókörhöz érünk, már mindenkiben határozott keretek közé kerül, hogy mely fejlesztési pontokon kell tovább haladnia, hogy a hozott problémáit maga mögött tudhassa. Még a nap elején megfogalmazott elvárások egész érdekesen alakultak. A „megoldjam más problémáit” alaphelyzet önismereti AHA élménnyé alakult, az egyszerűen csak „Azért vagyok itt, mert jó itt lenni!” gondolat is megtelt egy jó adag trükkel és ötlettel. Időgazdálkodási eszköztárunk még ha nem is azonnali, de valós változást ígér. Szépen lassan lecseng az utolsó visszajelző gondolat, és a tréningről gazdagabban jövünk ki, mint ahogy betértünk. Tudjuk, hogy jó helyre jöttünk, az élethosszig tartó tanulás egyik jellegzetes mérföldköve mellett haladtunk el a Hatékony Időgazdgálkodás tréningen.

Ormosi P. Bonifác


Tartson velünk, jelentkezzen nyílt képzéseinkre és tegyünk együtt a mérhető, valós változásért! Fejlesztő tréningjeinkkel, coaching szolgáltatásainkkal kapcsolatban bizalommal forduljon munkatársainkhoz!

Gáspár Zsóka
Tréningágazat-vezető
info@treningakademia.hu
+36 1 887 2326
+36 30 261 5809