Heti motiváló emberünkről a finomság, a báj, az elegancia jut mindenki eszébe. Filmek és szerepek, melyek könnyedséget és jókedvet csempésznek az ember életébe, mint egy rövid és frissítő kipillantás az élet szürke hétköznapjaiból. Audrey Hepburn kis fekete ruhájában, törékeny alakjával, bájos mosolyával olyan utazásra hívja rajongóit, melyre ő is egész életében vágyott. És hogy mi van a csillogó felszín alatt, mekkora lélek és szív szorult a madárcsontú színésznőbe, és hogy mi is az ő története? Ezekre próbálunk kicsit rávilágítani e heti cikkünkben.
Audrey Kathleen van Heemstra Ruston 1929. május 4-én született Brüsszelben egy angol bankigazgató és egy holland bárónő gyermekeként. Gyermekkora első évei boldogok voltak, nem szenvedett hiányt semmiben, jó iskolákba járt, balettozni tanult, mely később nagy szerelemmé vált.
Hatéves volt, amikor megjelent életében az első nagy törés: apjuk elhagyta a családot. Édesanyjával Hollandiába költöztek, és itt érte utol őket a II. világháború. Innentől a kislány élete kiszakadt abból a nyugodt, békés idillből, mely első éveiben meghatározta. Bizonytalanság, éhezés és állandó félelem jellemezte a világháború éveit Hollandiában. Édesanyjával részt vettek az ellenállási mozgalomban, és mivel a kislány jól tudott angolul, futárfeladatokat kapott, később nővérként dolgozott. Egy alkalommal elfogták, és egy hónapra bezárták egy pincébe, és bár az első adandó alkalommal meg tudott szökni, az éhezéstől és vérszegénységtől májgyulladást kapott, melybe majdnem belehalt. Szerencsére kigyógyult belőle, de élete végéig magán viselte ennek az időszaknak a nyomait, melyet Hollywood törékeny karcsúságként definiált később.
A háború után Amszterdamba, majd Londonba költöztek, ám úgy tűnt, hogy az anyagi jólétüket örökre elvesztették. Audrey balettozni tanult, musicalekben táncolt, reklámfilmekben szerepelt, modellkedett, hogy fizetni tudják az albérletet.
1951 volt a fordulópont az életében, amikor megkapta első színházi főszerepét Gabrielle Colette „Gigi” című regényének feldolgozásában. Az anekdota szerint az írónő, amint meglátta Audreyt, felajánlotta neki a szerepet, mert éppen így álmodta meg hősnőjét, és nem érdekelte, hogy a fiatal lánynak szinte semmilyen színészi tapasztalata nincs. A kezdő színésznőnek elég volt ez az egyetlen lökés. A darab sikeres lett, Audreyt a közönség és a kritika is az egekbe emelte, utána pedig egymást érték a lehetőségek és felkérések.
Első főszerepe Amerikában a „Római vakáció” című film volt 1953-ban Gregory Peck oldalán. Az amerikai közönséget levette a lábáról kedvességével, európai arisztokrata kisugárzásával, légies megjelenésével. A film egy Oscar-díjat és számos lehetőséget hozott Audrey-nak, akinek innentől nem voltak többé anyagi gondjai, viszont magánéletében egészen más problémák jelentek meg.
Az 1953-as „Sabrina” című film két fontos ismeretséget is hozott az életébe: megismerte William Holden színészt, akivel eljegyezték egymást, illetve Hubert de Givenchyt, akinek ő lett a múzsája, és szinte minden későbbi ruháját a híres tervező készítette. Ez utóbbi kapcsolata bizonyult tartósabbnak. Holdennel pár hónap leforgása alatt szakítottak, mivel a férfi második fia születése után vazektómián esett át, és nem lehetett több gyermeke. Audrey egész életének legfontosabb szerepe viszont az anyaság volt és már ekkor is erre készült. Holdennel való szakítása után nem sokkal hozzáment Mel Ferrer színészhez, és három vetélés után, 1960-ban megszületett első gyermeke: Sean Hepburn Ferrer. Innentől élete legnagyobb részét a fiának szentelte, kevesebb szerepet vállalt, igyekezett jó anya lenni egy harmonikus családban, mely neki egész gyermekkorában hiányzott.
Ez a vágya azonban folyamatosan meghiúsult. Első férjével 1968-ban hosszas huzavona után elváltak, majd ’69-ben hozzáment dr. Andrea Dottihoz, egy olasz pszichológushoz. Hamar megszületett Audrey második fia, Luca. Azonban férjével ez alkalommal sem volt szerencséje. Dotti már házasságuk előtt sem vetette meg a nőket, és ez utána sem mérséklődött annyira, amennyire Audrey szerette volna, így 1982-ben elváltak.
A színésznő boldogsága két fia volt elsősorban, akik szerencsére nagyon jól kijöttek egymással, mellette pedig forgatta filmjeit, egy-két szerepet vállalva el csupán évente. Olyan hatalmas lehetőségeket dobott vissza, mint a „Kleopátra”, a „West Side Story” és Hitchcock is hiába ostromolta éveken keresztül.
Legnagyobb szerepének a legendás „Álom luxuskivitelben”-t tartják, melyet eredetileg Marilyn Monroe-nak szántak, de ő végül nem vállalta el. Ugyan a szerep maga távol állt Audrey addig kiépített imázsától, mégis ezzel a filmmel írta be magát végleg a film- és divattörténelembe. Givenchy ruhái, a balerinacipő, a híres reggeli a Tiffany’s kirakata előtt egy stílust teremtett, melyet ezek után csak úgy jellemeztek: olyan audrey-s.
Karrierje utolsó nagy szerepe és vállalása a „My Fair Lady” Elizája volt, mely a sors fintora, hogy egy híres karrier zátonyra futását is jelentette. A törékeny színésznő rajongott a darabért, és bár akkoriban már nagyon megválogatta a filmjeit, ennek a szerepnek nagyon örült. Viszont a forgatáson szembesülniük kellett azzal, hogy a madárcsontú színésznő hangja nem elég ahhoz, hogy elvigye a filmet, így Marni Nixon énekelte „alá” a dalokat, Audrey pedig tátogott. Ez a „csalás” megbotránkoztatta a szakmai közönséget, és mivel mindenki hárította a felelősséget, az egész kálváriát a színésznő nyakába varrták. Így bár a film közönségsiker lett, hatalmas bevételeket termelt, Hepburn pályafutásának szimbolikus végét is jelentette.
Az 1980-as évektől már alig szerepelt filmekben, a felgyorsult forgatások, az új technikák, a fiatal színészek hozzáállása mind idegen, gyors és személytelen lett számára. Az életét a család kötötte le: a két fia és a végre megtalált szerelem. 1980-ban ismerte meg Robert Wolders holland színészt, akivel élete végéig boldog kapcsolatban élt.
1988-tól az UNICEF jószolgálati nagykövete lett, és olyan háború sújtotta, elmaradott országokba jutott el mint Etiópia, Szudán, Szomália, Banglades vagy Vietnám. Az ott látott borzalmak felidézték benne a háborúban átélt éhezés és reménytelenség érzését, és életét innentől a jótékonyságnak szentelte, szinte megundorodott a hollywoodi csillogástól. Nagyköveti munkáját addig folytatta, míg ereje engedte, még azután is, hogy vastagbélrákot diagnosztizáltak nála. 1992-ben Szabadság Elnöki Emlékérmet kapott tevékenységéért.
1993. január 20-án halt meg családja körében, a Genfi-tó melletti otthonukban. 1994-ben két fia megalapította az Audrey Hepburn Gyermekalapítványt, mely édesanyjuk eszméjét hivatott továbbvinni.
És akkor fussuk is át gyorsan, miért motiváló ember Audrey Hepburn.
A II. Világháború által beárnyékolt gyermekkor minden emléke és benyomása arra vezette, hogy szeresse és becsülje az életet úgy, ahogy az megadatott neki. Tehetségét és lehetőségeit kihasználva kora egyik legmeghatározóbb színésznőjévé vált, Givenchy által pedig olyan stílust teremtett, mely a mai napig rengeteg nő előtt áll példaként. Hollywoodot a helyén kezelve családjának és később a jótékonyságnak szentelte az életét, követve azokat az értékeket, melyek meghatározták egész életét.
Audrey Hepburn a közönségének elsősorban elegáns volt, gyönyörű és stílusos. Ismerősei szerint mindig kedves, tiszteletteljes és mosolygós. Egész életét tekintve pedig egy olyan nő, aki pontosan tudta, mi fontos az életben, és ebből semmilyen külső hatásra nem hajlandó engedni.
És hogy mely készségek vezetnek Audrey Hepburn nyomdokain?
