Motiváló Emberek – David Attenborough

Heti motiváló emberünk nem kisebb személyiség, mint „Anglia nemzeti kincse”, a természetfilmek úttörője, 19 újonnan felfedezett faj névadója, a 90 éves David Attenborough, aki 60 éve van a pályán és a mai napig kész a megújulásra. Az egyetlen ember, aki fekete-fehér, színes, HD és 3D műsorért is megkapta a BAFTA-díjat. Az egyetlen ember, akinek a természetfilmjei több fiatalt ültetnek le a képernyők elé, mint a divatos tehetségkutató műsorok. És talán az egyetlen ember, aki mindenki számára hiteles módon száll síkra a természetvédelem mellett.

Nézzük meg közelebbről, hogy ki David Attenborough, mi hajtotta oda, ahol most tart, és mi viszi még mindig előre.

Kép2

David Frederick Attenborough 1926. május 8-án született Londonban egy háromgyermekes család középső fiaként. Bátyja, Richard Attenborough -aki ismert és elismert színész, rendező volt- mesélte róla, hogy testvére már gyermekkorában is imádta a természetet, rengeteget sétált, gyűjtötte az útjába kerülő érdekesebb köveket, egész kis múzeuma volt otthon.  Akkor kötelezte el magát egy életre a természet mellett, mikor egy alkalommal az erdőben sétálva felemelt egy követ, majd azt szétpattintva egy ősi állat lenyomatát találta benne. Átjárta őt a felfedezés izgalma, és onnantól kezdve egész életére az új tájak meghódítását tűzte ki célul.

A Cambridge-i Egyetem Állattani és Földtani Tanszékén végzett természettudósként, 1947-től pedig a haditengerészetnél szolgált. 1952-ben helyezkedett el a BBC-nél, és ezzel kezdetét vette egy világhírű pályafutás. Nagy fogai miatt először nem engedték képernyőre, háttérmunkálatokat végzett, producerként dolgozott, amíg egy munkatársa betegsége miatt 1954-ben a kamerák elé került a „Zoo Quest” című műsorban.

Innentől kezdve kisebb-nagyobb megszakításokkal a BBC-hez kötötte az életét, és gyártotta egyre sikeresebb természetfilmjeit. Ma már több mint 40 nagyhatású film és sorozat köthető a nevéhez, melyek készítése közben az Antarktisztól a sivatagokon keresztül a legmélyebb óceánokig jutott. Nincs faj, melyet ne vett volna górcső alá, legyen az emlős, rovar, vagy éppen növény. Egyik rizikós vállalkozása volt a „Növények magánélete” c. dokumentumfilmje, melyben addig soha nem látott módon ábrázolták a növények – a várakozásoktól és félelmektől eltérően – cseppet sem unalmas életét.

1965-ben vezetőként csatlakozott a BBC2 adóhoz, kikötve, hogy a természetfilm-készítést nem adja fel, mindennapi feladatai mellett sem. 1967-ben első ízben az ő igazgatása alatt vetítettek színes természetfilmet a televízióban, és úttörőként alkalmazta ezt az új technikát is munkásságában. Pár évvel később kinevezték a BBC programigazgatójának, ekkor átmenetileg fel kellett hagynia a filmezéssel. Pár évig bírta, és a ’72-ben felajánlott főigazgatói széket már nem fogadta el, visszatért szenvedélyéhez, a természethez, a hátizsákos filmezéshez és a sztorizós történetmeséléshez, mellyel milliók szívébe lopta be magát, és generációkkal szerettette meg a természetet.

Fel sem tudjuk mérni, hogy mekkora hatása is van David Attenborough személyének a minket körülvevő világ bemutatásában, a természetvédelemben, az emberiséget fenyegető környezeti veszélyekre való rámutatásban. A szakma olyan úttörőkkel veszi egy lapra, mint Gerald Durrell, Cousteau kapitány vagy Jane Goodall, akivel együtt is dolgozott a ruandai hegyi gorillák lefilmezésén, melynek köszönhetően milliók ismerhették meg ezt a kihalás szélén álló csodálatosan emberszerű fajt.

Természetfilmjei nem nélkülözik a dramatizálást, sokszor megjelenik benne a hatásvadászat, viszont mindig professzionálisak. Nem a mindenki által ismert tényekkel dobálózik, igyekszik az általa bemutatott világoknak, fajoknak mindig egy új oldalát megmutatni olyan közelségből, amennyire csak lehetséges. Ezért is láthattuk őt már hatalmas pingvin populáció közepén álldogálni, kék bálnák fölött hajózni vagy épp a már említett gorillák körében ücsörögni.

És Attenborough képes rá, hogy 60 év után még mindig újat mutasson. Folyamatosan halad a korral, alkalmazza a legújabb technikákat azért, hogy a minket körülvevő vadvilágot minél közelebb hozza a nézőhöz. Remek példa erre a kultikus és meghatározó Élet-sorozata, mely 1979-ben indult az „Élet a Földön” első szériájával, és 2008-ban ért véget az „Élet hidegvérrel” c. természetfilmmel. A részeket évekig forgatták, és a technológia fejlődésével mindig valami újat mutatott, valamit máshogy, valamit közelebbről. A sorozat 30 éve alatt Attenborough bejárta hat földrész élővilágát, és olyan jeleneteket forgatott le, melyeket soha senki előtte és azóta sem.

Ebben az évben (2016-ban) került a nézők elé a „Planet Earth” II. évada. A sorozat komoly marketinget kapott, és a beharangozó reklámokban olyan felvételeket ígértek, melyeket még soha ezelőtt nem láthattunk. A magyar televízióban december 11-én vetítették le az utolsó részt, és e sorok írója nem tehet mást, mint megerősíti a beharangozó marketingkampány minden állítását, és ajánlja mindenkinek a természetfilmes előző munkáival együtt.

Az ember talán el is várja, hogy David Attenborough nagy környezetvédő legyen, és igen, természetesen az is. Viszont nem fanatikus. A természettudós nem elvakult állatvédő, de a maga okos, higgadt hangján a hőzöngőknél is többre jut, mikor természetfilmjeiben vagy nyilatkozataiban rávilágít arra, hogy milyen veszélyek fenyegetik az élővilágot és vele az emberiséget is, ha nem változtatunk a környezetszennyezésen, a túlnépesedésen, az erdők kivágásában. Nem egy filmjében szentel külön blokkot a vadvilágot fenyegető veszélyek kiemelésére, de ugyanakkor válaszokat is ad arra, pozitív példákat kiragadva a Föld minden szegletéből, hogy mit tehetnénk ez ellen.

David Attenborough nem vegetáriánus és nem érez minden élőlényt a sajátjának. Például irtózik a patkányoktól, ezért soha nem is forgatott velük. Több elvakult természetvédővel ellentétben úgy gondolja, hogy szükség van az állatkertekre, mert jelenleg csak így tudjuk megóvni a kihalás szélére sodort fajokat. Munkája során nem egy olyan fajt filmezett le, mely azóta a kihalás szélére került vagy ki is halt.

A természetfilmes az életében is az egyszerűségre törekszik. Akik ismerik, mind nagyon barátságos, jó humorú, szerény emberként jellemzik, kerüli a magánélete körüli felhajtást, és nem sokat ad a külsőségekre. Sok anekdota szól például a megjelenéséről, szinte folyamatosan borzas hajáról, és a ruhákról, táskákról, melyek évek, ha nem évtizedek óta kiszolgálják. Életéről és főleg munkásságáról 2006-ban forgattak filmet „Élet a kamerák előtt” címmel, melyben ki is fejti, hogy nem véletlenül ragaszkodik ugyanazokhoz vagy ugyanolyan ruhákhoz a forgatásokon. Egyrészt ezzel is jelzi, hogy mindig ugyanazokat az értékeket képviseli, illetve praktikusan jól illeszkedhet bele egy új felvétel egy régi filmbe, ha az öltözéke nem változik.

Egy ilyen életút nem marad elismerés és visszhang nélkül, és ennek tanúsága a sok-sok díj, melyet élete során kapott. Munkásságáért 1985-ben II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte, 90. születésnapjára pedig elneveztek róla egy újonnan felfedezett lepkét, igaz, korábban már egy hangyászsün és egy sor másik állat viselte valamilyen formában az Attenborough nevet.

Kell-e ezek után fejtegetnünk, hogy miért is motiváló ember Sir David Attenborough?! Munkássága úgy magaslik ki azon a területen, melyen alkot, hogy még csak megközelítőleg sem tudnánk más ilyen nagyhatású természetfilmest mondani. Ami pedig idáig elvitte, az a szenvedély és elköteleződés, amit a szakmája iránt érez, a felfedezés és alkotás vágya, melyek mindig megújulásra késztetik, és a mélyről jövő hit, hogy amit csinál, annak értéke van.

Zárásként pedig a 90 éves legenda szavaival búcsúzunk:

“A földi élet jövője attól függ, hogy képesek vagyunk-e cselekedni. Sokan egyénileg is megtesznek minden tőlük telhetőt, ám valódi sikert csak akkor érhetünk el, ha gyökeres változások mennek végbe a társadalomban, a gazdaságban és a politikában.”


Milyen készségeinket fejleszthetjük, ha Attenborough nyomában szeretnénk haladni?