Heti motiváló emberünk az ellentmondások asszonya. Egy olyan korban volt modern nő, ahol még a hagyományokba kapaszkodtak. Egy olyan területen volt nem szép és nem elegáns, mely azt megkövetelte. És egy olyan államférfinak volt egyenrangú társa, akire a mai napig tisztelettel emlékeznek nem csak hazájában, az Amerikai Egyesült Államokban, hanem szerte a világon. Eleanor Rooseveltet Truman „a világ First Lady-jének” nevezte, és ebben egyáltalán nem tévedett. Járjuk hát körbe ennek a kiemelkedő asszonynak az életét, nézzük meg, hogy mit adott a XX. századi társadalomnak ez az okos és határozott, de nem szép és nem boldog nő.
Anna Eleanor Roosevelt 1884. október 11-én született, egy gazdag, New York-i családban. Gyermekkora nem volt boldog, sok traumát cipelt át felnőtt életébe, melyek nagyban meghatározták jellemét is. Édesanyja alig 30 éves korában diftériában hunyt el, és nem sokkal később az alkohol függővé váló édesapa is követte szeretett feleségét a sírba. Eleanor 10 évesen maradt teljesen árván, és onnantól őt és két testvérét nagyanyjuk és seregnyi nevelőnő nevelte.
Eleanor nem örökölt semmit édesanyja családjának híres szépségéből, kiálló fogaival és majdnem 180 centiméteres magasságával egyáltalán nem felelt meg a kor szépségideáljának, emellé pedig eleganciát sem tudott teremteni kissé kellemetlen megjelenéséhez. Ez a csúnyaság a felső tízezer körében oly sokra értékelt szépsékultusz fényében rengeteg frusztrációt keltett a fiatal lányban. Szótlan, visszafogott, sokak szerint koravén természetű lett.
Mikor nagyanyja 1899-ben egy angliai bentlakásos iskolába küldte, kinyílt számára a világ. Itt találkozott az első olyan progresszív és tájékozott nővel az iskola igazgatójának személyében, aki igazán formálni tudta a jellemét. Madame Marie Souvestre különleges figyelmet szentelt Eleanornak és hatalmas hatással volt a fiatal lány életére. A 17 éves Eleanor már úgy tért vissza az Egyesült Államokba, hogy határozott véleménnyel rendelkezett a világ dolgairól, tájékozott és éles elméjű volt, és eszébe sem jutott az otthonülő feleség szerepét eljátszani valaki mellett.
1902-ben bevezették a társaságba, és megismerte a 20 éves Franklin Delano Rooseveltet, aki akkor a Harvardra járt, és nagy jövőt jósoltak neki. A fiatalok között hamar fellobbant a szerelem, 1903-ban eljegyezték egymást. Franklin és Eleanor nagyon távoli rokonságban álltak egymással, ötöd-unokatestvérek voltak, az 1905-ös esküvőn Eleanort pedig nagybátyja, a korábbi elnök, Theodore Roosevelt kísérte oltárhoz.
A fiatalok életét ezután több dolog is megkeserítette, házasságuk a fogalom tipikus értelmezésében nem volt boldog. Franklin D. Roosevelt édesanyja a kezdetektől nem szimpatizált az új arával, és rivalizálni kezdett vele. Mivel nem tudtak elköltözni tőle, az anyós a házimunkától a gyereknevelésig mindenbe beleszólt. A gyerekek pedig csak jöttek. Eleanor 10 év leforgása alatt 6 gyermeknek adott életet, akik közül öt élte meg a felnőttkort. A család növekedett, és míg Franklin politikai pályája egyre fényesebben ragyogott nagyon úgy nézett ki, hogy felesége belesüllyed abba a háziasszony szerepbe, melyet mindennél jobban el akart kerülni.
1913-ban végre el tudtak költözni az anyóstól, viszont Eleanor életét egy másik nő megjelenése árnyékolta be: kiderült, hogy férjének szeretője van, és az ügy nagyon is komoly. A válást a minden területen kemény és hagyománytisztelő anyós határozott közbenjárása, valamint az elnöki posztig vezető politikai karrier akadályozta meg.
A pár életébe a megcsalás után már nem tért vissza a meghittség és a szerelem, de mindvégig megmaradtak elhivatott és egyenrangú társaknak. Mikor Franklint 1921-ben gyermekbénulással diagnosztizálták és a betegség következtében mindkét lába lebénult, felesége volt az, aki biztatta, hogy ne vonuljon vissza a politikától, mert így is sokat tud tenni az országért, tartotta benne a lelket, és sok mindent helyette végzett el.
Közben elkezdett a Nők Kereskedelmi Ligájánál dolgozni, ahol a 48 órás munkahetet és a gyermekmunka eltörlését tűzték ki célul. Eleanor Roosevelt befolyása egyre nőtt mind politikai, mind gazdasági téren. A gazdasági válság előtt pár évvel még egy üzemet is felállított, ahol a helyi farmerek juthattak kiegészítő jövedelemhez bútorok és ruhák készítésével.
Aztán elérkezett 1933. március 4-e. Franklin Delano Rooseveltet megválasztották az Egyesült Államok 32. elnökének, és haláláig az is maradt. 1933–1945 között volt elnök és ő volt az egyetlen, aki két ciklusnál tovább vezette a Fehér Házat.
Felesége nem érte be a hivatalos First Lady szereppel. Távol állt tőle a folyamatos mosolygás, az udvarias csevegés, a lakásdekoráció, és a pazar rendezvények szervezése. A gazdasági válság alatt például elrendelte, hogy a meghívott vendégek vacsoráját hét és fél centből kell kihozni, ami igen sovány koszt volt a felső tízezer szokásaihoz mérve, de ezzel is kifejezte a First Lady, hogy válság idején a Fehér Házban sincs fényűzés.
Eleanor Roosevelt a saját személyiségére formálta, újradefiniálta a First Lady szerepét. Férje támogatásával és sok kritika ellenére, folytatta üzleti és politikai tevékenységét. Nyilvános vitákon vett részt, heti rádióshow-t vezetett és állandó hasábja volt egy napilapban. Az előadásaival, cikkeivel és más tevékenységeivel keresett pénzt jótékony célokra ajánlotta fel. A First Lady a Fehér Házban eltöltött tizenkét éve alatt hihetetlenül sűrűn utazott, részt vett szakszervezeti és politikai üléseken, amelyeken a munkások helyzetét tárgyalták, hogy jelezze, az Elnök nem felejti el a munkásokat a gazdasági válság alatt sem.
Kiemelten kezelte a nők helyzetét, harcolt a társadalmi egyenlőtlenségek ellen, folyamatosan felszólalt a rasszizmus ellen is, sőt igyekezett szavait tettekkel alátámasztani. Egy alkalommal nyilvánosan támogatta Marian Andersont, a fekete énekesnőt, amikor 1939-ben a faji hovatartozása miatt nem engedték meg neki, hogy a washingtoni Constitution Hallban lépjen fel. Eleanor Roosevelt gondoskodott róla, hogy Anderson a Constitution Hall helyett a még jelentősebb Lincoln-emlékműnél énekelhessen; ezzel maradandó és példamutató módon tett tanúbizonyságot személyes bátorságáról és az emberi jogok fontosságáról.
Támogatta férjét a New Deal kidolgozásában és terjesztésében. Szerette volna, ha a New Deal programja férfiakhoz, nőkhöz, fekete és fehér bőrűekhez egyaránt szól. Részben Eleanor fáradhatatlan munkájának köszönhető, hogy a második világháborúban a feketék már mind a munkaerőpiacon, mind a hadseregben megjelentek. Részvéttel fordult a munkanélküliek felé, rengeteget utazott szerte az országban, iskolákat, gyárakat látogatott, személyesen hordva a híreket az elnöknek a kormányprogram sikereiről.
Férje 1945-ös halálát követően nem vonult vissza a közélettől. Harry Truman elnök 1946-ban Eleanor Rooseveltet nevezte ki az USA ENSZ-nagykövetévé. Az Emberi Jogok Bizottságának vezetőjeként nagy szerepe volt az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának megfogalmazásában, amelyet a következő szavakkal adott át az ENSZ Közgyűlésének:
„A mai napon egy olyan esemény küszöbén állunk, amely mind az Egyesült Nemzetek Szervezetének életében, mind az emberiség életében hatalmas jelentőséggel bír. Nagyon is lehetséges, hogy ez a nyilatkozat az egész emberiség nemzetközi Magna Chartájává fog válni.”
Habár élete egy részén kiemelkedőt tudott alkotni, és elérte azt a célt, melyet még fiatal lányként maga elé tűzött, a magánéletében nem járt ehhez hasonló sikerrel. A Roosevelt fiúk ugyan kitüntetett háborús hősök lettek, de mindnyájuknak problémákkal teli élete és félresiklott magánélete volt. Az öt Roosevelt gyerek összesen tizenkilencszer házasodott.
Eleanor Roosevelt 1946 és 1951 között az ENSZ Ember Jogi Bizottságának az elnöke, később pedig 1961-62 között a Nők Helyzetével Foglalkozó Elnöki Bizottság elnöke volt. Munkájának hatása a mai napig érzékelhető, kortársai elismerően nyilatkoztak róla, tisztelték. Hatvannyolc évesen lemondott posztjáról, és utazgatni kezdett, előadásokat tartott szerte a világon. Utolsó éveiben visszavonult, bár otthona mindig nyitva állt barátok, unokák, politikusok és váratlan látogatók számára. Hetvennyolc évesen, tuberkulózisban hunyt el.
Felmerülhet-e a kérdés, hogy miért tekinthetjük Eleanor Rooseveltet motiváló embernek? Fussuk csak át, tételesen.
Habár kiemelkedő körülmények közé született az élet nem áldotta meg a helyzetét biztosító szépséggel és stabil, szerető családi háttérrel – Eleanor úgy döntött, hogy akkor önálló, határozott, modern és szabadon gondolkodó nő lesz.
Hozzáment egy férfihoz, aki először megcsalta, majd az álmait feladva majdnem otthagyta a politikai pályát egy súlyos betegség miatt – Eleanor feldolgozta a traumát, segített a férjének kimászni a gödörből, és élete végéig a társa maradt.
Férje az Egyesült Államok elnöke lett – Eleanor az első tevékeny és politikailag aktív First Lady-vé vált.
Férje meghalt – Eleanor nem vonult vissza, még évekig az ENSZ meghatározó személyisége maradt.
Ő volt tehát Eleanor Roosevelt, és bár az emberek nagy részében a First Lady kifejezésre Jackie Kennedy, vagy Michelle Obama képe ugrik be, azért jó ha tudjuk, hogy már előttük volt egy nő, aki meghaladta a korát, aki szociális és politikai érzékenységével igazi társa és támasza tudott lenni a XX. század egyik legmeghatározóbb politikusának, élharcosa tudott lenni a női egyenjogúságnak, a rasszizmus ellen való küzdelemnek, és olyan szószólója volt az emberi jogoknak, mely eredményeképpen létrejött az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata.
Milyen ambíciók vihették el Eleanor Rooseveltet a céljáig, azt látjuk az életútjából. De hogy melyek azok a készségek, melyekre feltétlenül szüksége lehetett, és amely bárki számára elsajátíthatók?
