Motiváló Emberek – Emma Watson

Heti motiváló emberünk az eddigi legifjabb szereplője immár 19. cikkét számláló „Motiváló emberek” sorozatunknak. Emma Watson két héttel ezelőtt ünnepelte 27. születésnapját, és mára nemcsak mint a Harry Potter filmsorozat Hermione Grangerjét ismerjük, hanem mint az ENSZ női egyenjogúságért küzdő nagykövetét, több piacvezető divatcég arcát és a női irodalom zászlóhordozóját is.

emma_web

Emma Charlotte Duerre Watson 1990. április 15-én született Párizsban. Szülei – egy brit jogász házaspár – elváltak, mikor Emma 5 éves volt, így édesanyjával és öccsével Angliába, Oxfordshire-ba költöztek. Emma az oxfordi bentlakásos Dragon Schoolban kezdte meg tanulmányait, mivel már 6 éves korában eldöntötte, hogy színésznő szeretne lenni, s ebben az intézményben előképzést tartanak a színészi pályára. Később a Stagecoach Theatre Artsban éneket és táncot is tanult.

1999-ben kezdték el a Harry Potter könyvekből készülő filmsorozat gyerekszereplőinek válogatását, és Emma iskolájába is ellátogatott a stáb, ahol osztályfőnöke őt és még néhány osztálytársát ajánlotta a keresett szerepekre. Az anekdota szerint J.K. Rowling, a Harry Potter széria írónője, már első bemutatkozó filmje alapján őt tartotta a legmegfelelőbbnek Hermione Granger szerepére. Nem meglepő hát, hogy a több ezer jelentkező közül ő kapta meg végül a kiemelkedően okos boszorkánytanonc szerepét.

2001 és 2011 között nyolc Harry Potter filmben szerepelt, ezzel a szereppel pedig ismertségre és elismertségre tett szert az egész világon. A sorozat forgatása közben szerepet vállalt még néhány – főleg tinédzsereket célzó – filmben (Egy különös srác feljegyzései, Balettcipők), majd komolyabb alakítások következtek, mint a Noé, Regression, A kolónia, de ezek már megosztották a közönség és a kritikusok véleményét is. Idén vetítik a mozik A szépség és a szörnyeteg című Disney-mese filmváltozatát, melyben Emma a gyönyörű és okos Belle-t játssza, akivel többen azonosítják is a színésznőt.

Még idén mozikba kerül A kör c. thriller, melyben Tom Hanks lesz a partnere, de a színésznő már most bejelentette, hogy a filmet követően egyéves szünetet tart, hogy karitatív és aktivista tevékenységeinek több időt tudjon szentelni.

Emma Watson a színészi karrierje mellett több területen is helytállt az utóbbi években. 2014-ben diplomázott a Brown Egyetemen angol irodalomból, 2013-ban jóga és meditációs oktatói papírt szerzett. E kurzus részeként részt vett egy egyhetes meditációs gyakorlaton egy kanadai létesítményben, melynek során a lakosok nem szólhattak egymáshoz, mondván így megtalálják, „hogy leljenek otthonra magukban”.

2014 júliusában nevezték ki az UN Women nevű nemek közötti egyenlőségért küzdő szervezet jószolgálati nagykövetének. Ez év szeptemberében ő tartotta a HeForShe nevű kampány nyitóbeszédét az ENSZ New York-i székhelyén, melyben a nemek közti egyenlőség fontosságát hangsúlyozta. Beszéde nagy port kavart, megosztotta rajongóit, többen véresszájú feministaként bélyegezték meg.

Watsont nem bátortalanították el az őt ért támadások. Ahogy nyilatkozta, ez a fajta hozzáállás inkább megerősítette abban, hogy munkájára szükség van, így azóta is több előadást tartott a nők egyenjogúságáról, a nemek közti egyenlőség fontosságáról, a nők politikai szereplésének szükségességéről. 2015-ben a Time beválasztotta a 100 legbefolyásosabb ember közé.

2016-ban elindította az Our Shared Shelf (Közös könyvespolcunk) kampányát a feminista Goodreads weboldalon, ahol minden hónapban egy-egy női író könyvét elemzi, ehhez kapcsolva vet fel eszméket és ösztönzi párbeszédre olvasóit. Lépését azzal indokolta, hogy az ENSZ női érdekeket képviselő jószolgálati nagyköveteként rengeteg könyvet és írást olvas az egyenjogúságról. „Olyan sok mindent fedeztem így fel, hogy néha úgy érzem, felrobban a fejem” – írta a színésznő a könyvklub honlapján. A kezdeményezés sikeres volt, már az indulást követő néhány órában 23 ezren csatlakoztak hozzá, és ez a szám azóta is folyamatosan növekszik, a kezdeményezés rövid időn belül nemzetközi sikereket ért el.

Emma Watson sokoldalú híresség, aki nem éri be a színészettel, az irodalommal, vagy éppen ENSZ nagyköveti tevékenységeivel. Rajong a divatért, és ezt nem csak modellként teheti meg, hiszen ő a People Tree divatmárka egy divattanácsadója. Megjelenése, stílusa és eleganciája olyan márkákat ihletett meg, mint a Burberry és a Lancôme luxuskozmetikumokat forgalmazó cég, akik egy-egy kampányuk arcának választották.

2017 márciusában a Vanity Fairben megjelent egy fotósorozat, amiben Watson többet mutatott magából, mint sokak szerint az egy feministától elvárható lenne. Erről ő úgy nyilatkozott, hogy a feminizmus a szabadságról szól és arról, hogy választási lehetőséget adunk a nők kezébe. Ezért ha akar, akár le is vetkőzhet, ezekről tudni kell beszélni, mert éppen ideje lerombolni a falakat a berögzült „tabu témák” körül.

Jelenleg itt tart ez a 27 éves színésznő, aki még színészi pályája elején jár, de már egyéves szünetet kell tartania, hogy élete többi területére is legyen elegendő ideje. Hogy miért? Mert hittel, lelkesedéssel és szívvel kezd neki azoknak a tevékenységeknek, melyeket fontosnak tart. Ez tisztán kirajzolódik nyilatkozataiból, televíziós és az írott médiának adott interjúiból.


És hogy mi az, ami motiválhat minket egy ilyen fiatal lány életútjából, legyünk akár férfiak, akár nők, idősek vagy fiatalok?

  • Motiválhat az elhivatottság, ami a 6 éves kislányt korunk legfelkapottabb színésznői közé repítette.
  • Példaértékű az, ahogyan teljes magabiztossággal vállal fel olyan horderejű témákat, mint a női egyenjogúság, a nők politikai szerepe vagy éppen a kultúra, az irodalom képviselete a hétköznapi ember, kiemelten a fiatal generáció, mindennapjaiban.
  • Minden nő számára megnyugtató és követendő az a női kép, melyet természetességével és elegáns stílusával képvisel, hiszen egy olyan nőről beszélünk, aki minden beavatkozás és mesterkéltség nélkül lett nőideál a férfiak körében.

Itt tart tehát korunk egyik legfelkapottabb és legreményteljesebb színésznője, modellje, nőjogi aktivistája, irodalmi bloggere és divattanácsadója. Reméljük, hogy ennek az ígéretes pályának semmi nem állja majd útját, és Emma Watson karrierje töretlenül halad tovább a motiváló emberek életútján.


Egy feltörekvő fiatalnak mindennél fontosabb, hogy folyamatosan képezze magát, hisz ha nem fejlődünk, az utunk nem előre vezet minket. Amit mi javaslunk, ha azokban a készségekben fejlődnél, melyek Emma Watsont sikerhez segítették: