Heti motiváló emberünk arcával, hangjával, játékával természetes nyugtatóként írható fel az emberiség nagy részének. Egy olyan színészóriást veszünk górcső alá cikkünkben, aki 40 éves koráig még abban sem volt biztos, hogy a színészi pályára szeretne lépni, 50 éves korától viszont már a filmjátszás kitörölhetetlen ikonjának számít. És mennyivel több ő, mint egy A kategóriás színész! Nézzük meg közelebbről az e hónapban 80 éves Morgan Freeman életútját.
Morgan Freeman 1937. június 1-jén született a Tennessee állambeli Memphisben. Szegény családba született, ráadásul 5. gyermekként. Édesapja borbély, édesanyja szobalány volt, és mivel nehéz anyagi körülmények között éltek, a kis Morgant még csecsemőkorában apai nagyanyjára bízták, aki Charlestonban élt.
Morgan 9 évesen debütált először a színpadon, és bár tehetsége nem volt kétséges, sem a korabeli társadalom, sem szociális háttere nem tette könnyűvé az utat, mely a színészi álmok felé vezetett, valamint ő maga sem volt elég elhivatott, mivel volt egy másik, egy még nagyobb szenvedélye: a repülés.
Morgan Freeman tehát 1955-ben fogta magát és visszautasított egy részleges színi ösztöndíjat a Jackson Állami Egyetemre, hogy szerelőként dolgozhasson az Egyesült Államok légierejénél, azzal a nem titkolt vággyal, hogy később pilóta legyen. Ebben a vágyában azonban csalódnia kellett, mert pilótakiképzés helyett radartechnikusi feladatokat kapott. 1959-ben végül kiábrándultan leszerelt.
A ’60-as évektől figyelme ismét a színpad, majd a filmvászon felé fordult. Először Hollywoodba, majd New Yorkba költözött, drámaiskolába járt, táncolt, dolgozott, meghallgatásokra járt. Fellépett a „The Royal Hunt of the Sun” egy vándorszíntársulat által előadott változatában, majd statisztaként feltűnt az 1965-ös „The Pawnbroker” című filmben. 1967-ben szerepelt a „The Nigger Lovers” címet viselő darabban, amely a fekete civiljogi mozgalom idején játszódik, és az 1968-as „Hello, Dolly!” teljes egészében afro-amerikai színészek által előadott verziójában.
A ’70-es évektől figyelme és lehetőségei már egészen a televízió felé fordultak. Ebben az évtizedben mellékszerepeket kapott filmekben, illetve nagyobb szerepeket szappanoperákban. Neve már feltűnt a stáblistákon, de még nem fedezték fel, noha már nem volt fiatal pályakezdő, bőven benne járt harmincas éveiben.
Közben 12 évig tartó házassága zátonyra futott, 1979-ben elvált feleségétől, Jeanette Adair Bradshaw-tól. Nehéz időszakon ment keresztül, többször is a pohár után nyúlt, a repülővezetéssel kapcsolatos álmai teljesen összetörni látszottak, és a színészi karrierje is inkább csak takarékon égett.
Aztán a ’80-as évek vége meghozta a változást, és a közel 50 éves Morgan Freeman berobbant a köztudatba.
1980-ban a Robert Redford főszereplésével készült „Bilincs” című drámában kapott szerepet, majd 1984-ben a negyedik filmjét rendező Paul Newman hívta a „Harry és fia” című filmjéhez. Élete végleg 1987-ben változott meg, amikor „A hamis riport” című krimiért először jelölték Oscar-díjra, a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. Ebben az évben lett 50 éves.
A közönség 2 évvel később zárta végképp a szívébe, a „Miss Daisy sofőrje” című film főszerepéért. Alakításáért ismét Oscar-díjra jelölték, ezúttal a legjobb férfi főszereplőként, és bár azt végül nem kapta még meg, ezért a szerepért átvehette a Golden Globe-díjat. Szerepválasztásaival innentől nem tudott hibázni, hatalmas siker volt „Az 54. hadtest” című dráma, amely az amerikai polgárháború idején Massachusetts államban megalakult, feketékből álló önkéntes alakulatról szól, majd a ’90-es években vállalt ikonikus szerepei a „Robin Hood”-ban, a „Hetedik”-ben és a minden idők egyik legjobb filmjének választott „A remény rabjai”-ban.
A filmesek legrangosabb kitüntetését végül 2004-ben nyerte el, legjobb férfi mellékszereplőként díjazták a kritikusok. A megtiszteltetés a „Millió dolláros bébi” című filmben nyújtott alakításáért érte. Innentől számos nagy költségvetésű filmben szerepelt.
Karaktere a bölcs, bizalomgerjesztő, végtelen nyugalmat árasztó apa, vagy még inkább nagyapafigura. Nem csoda, hogy a következő évezred elején megkeresték Isten szerepével a „Minden6ó” című vígjátékban.
Megnyugtató és különleges orgánuma miatt nem egy dokumentumfilm narrátorának is felkérték, ezek közül a legsikeresebbek a „Pingvinek vándorlása”, mely 2005-ben Oscar-díjat is nyert, valamint a közelmúltban nagy sikert arató „Isten nyomában Morgan Freemannel”.
A repülés iránti szenvedélye nem múlt el azután sem, hogy színészként a legmagasabb szintig jutott. Rendelkezik privát pilóta engedéllyel, és a repülőgép-vezetés, valamint a vitorlázás volt a hobbija egészen 2008-ig, amikor egy komoly autóbaleset következtében súlyosan megsérült a bal keze. 2013-ban bejelentette, hogy bal kézfeje végleg lebénult, innentől a legtöbb eseményre speciális kesztyűben érkezett, ami megakadályozza, hogy a sérült idegek miatt megdagadjon a kézfeje. Annak ellenére, hogy bal keze évek óta nem mozog, valamint ebben a hónapban elérte a bűvös 80 évet, az évente vállalt filmjei száma nem csökken, népszerűsége pedig az egekbe szárnyalt.
A vele interjúkat készítő riporterek nem győzik dicsérni közvetlenségét, jó humorát. Emberként is azt a karaktert testesíti meg, aki a legtöbb filmjében, és bár Morgan Freeman azt nyilatkozta, hogy szeret a legkülönbözőbb filmekben szerepelni az eljátszható karakterek különbözősége miatt, azt nagyon sajnálja, hogy szinte minden filmjével beleragadt a „jó ember” szerepbe. Így nyilatkozik erről:
„Szeretem a változatosságot. Minél változatosabb, annál jobb. Valahogy mégis beszorultam a jó ember skatulyába, de ez kívül esik a hatáskörömön, képtelen vagyok befolyásolni. Valójában nekem csak a jó történet és az érdekes, megformálandó karakter számít.”
Morgan Freeman nem csak színész, az élet más területein is jelen van, legyen szó a számára oly fontos technikáról és tudományról, vagy éppen olyan üzleti fogásokról, melyeknek nagyon is gyakorlati hasznuk van. 1997-ben Lori McCreary producerrel Freeman megalapította a Revelations Entertainment produkciós céget, és ők ketten a vezetői az online testvércégnek, a 2004 óta működő ClickStarnak is. Itt Freeman a házigazdája az „Our Space” csatornának, ahol speciálisan összeállított videók láthatók, melyekben megosztja a látogatóval szeretetét a tudományok, különösen az űr felfedezése és a repüléstan iránt. A ClickStaron vált Freeman „10 Items or Less” című filmje az elsővé, amelyet legálisan le lehetett tölteni, még a moziforgalmazás idején. Ezeken felül társtulajdonosa és működtetője a Madini nevű étteremnek, illetve a Ground Zero blues klubnak; mindkettő Clarksdale-ben, Mississippiben található.
A színész művészi munkáját 2016-ban Barack Obama elnök a legmagasabb amerikai művészeti kitüntetéssel, a National Medal of Arts díjjal ismerte el. Freeman számos jótékonysági akciót indított el, többek között a Katrina hurrikán áldozatainak gyűjtött pénzt alapítványán keresztül, ezenkívül milliókat adományoz oktatási programokra.
Arca és hangja a békés rasszizmus elleni harcnak. Szerinte az egyetlen módja a rasszizmus megállításának, ha nem beszélnek róla többet, nem különböztetik meg a fehér embert a fekete embertől, épp ezért nem adja nevét olyan rasszizmus elleni rendezvényekhez, mint a Black History Month. Interjúival, sőt filmszerepeivel is az egyenlőségért küzd, gondoljunk csak az „Amistad”-ban, az „Invictus”-ban vagy épp a „Miss Daisy sofőrje”-ben vállalt szerepeire.
És hogy miért motiválhat minket Morgan Freeman életútja?
Akár azért, mert egy olyan területen emelkedett a legmagasabb szintekre, amely nem az elsődleges álma volt. Nehéz helyzet elé áll az, akit a szíve kétfelé húz a pályája kezdetén, és még nehezebb előre törni akkor, ha az élet 50 éves korodban kínál meg a lehetőséggel. Morgan Freeman lemondott az álmáról, hogy pilóta legyen, hiszen egy olyan korban tekintett túl magasra, mikor még erre nem volt lehetőség. De kitűzött egy másik célt, melyet hűséggel, alázattal és lelkesedéssel ért el, és napjaink legsikeresebb, legkeresettebb színésze lett.
Megtartotta életében a repülést, megszerezte a pilóta engedélyt, aktívan hódol a tudomány és technika iránti szenvedélyének, el nem ítélhető és meg nem szólható, mégis határozott módját választotta a rasszizmus elleni harcnak, mely a legtöbb esetben oly megosztó.
2008-as bénulása után nem hagyott fel a szakmájával, bal keze állapotát könnyed eleganciával nyugtázza, dolgozik tovább, és forgat még 80 évesen is, mert haszontalannak és ártónak gondolja a tétlenséget. Nem fiatal, nem sármos, és akkor sem volt az, mikor befutott. Hogy mi ez? Zsigeri tehetség egy elhivatott emberben.
És hogy mi a teendőnk, ha erre vágyunk? A válasz mindig ugyanaz. Fejlődjünk és legyünk kitartóak.
