2016. december 6-án tartotta Lackfi János „Köznapi kreativitás – szavak recept nélkül” c. interaktív előadását a Soter Tréningakadémián.
Az előadás célja az volt, hogy rámutasson, hogyan lehet beépíteni a kreatív kommunikációt a mindennapokba, hogyan alkalmazhatjuk az úgynevezett köznapi életben.
Lackfi János a tőle megszokott improvizációval és lelkesedéssel vetette bele magát a témába, és nemcsak mondanivalójával, hozzáállásával is igyekezett egy egészen új oldaláról megközelíteni a mindennapi élet kommunikációját.
Beszélt a költőiség és a szépirodalmi nyelv köznyelvbe való beemeléséről, hogy milyen fordulatokat bír el a mindennapi nyelvünk. E sorok írójának kimondottan tetszett, hogy a világirodalomból és a magyar irodalomból kiragadott idézetekkel igyekezett alátámasztani állításait, és mindezt a saját életéből vett példákkal fűszerezte.
Az író a nyelvi kreativitást közösségteremtő erőként jellemezte, melynek használatával képesek vagyunk saját valóságunkká formálni a világot. A köznapi kommunikáció fejlesztéséhez illeszkedő gyakorlatokba bevonta a résztvevőket is, így saját példáinkon keresztül ismertük fel / jöttünk rá, hogy milyen változatos is lehet a nyelv, ha a megfelelő formában és a megfelelő kreativitással nyúlunk hozzá.
A Soter Tréningakadémia, mely elsősorban a vállalatokat célozza meg kommunikációs és készségfejlesztő tréningjeivel, Lackfi János előadásával egy egészen új színt hozott és vállalt, mely egyfajta határterületként értelmezhető a művészet és a köznapi kommunikáció között. Ugyanakkor ez a szín lehet épp az a plusz, mely újabb stílus- és jelentésréteget vihet a sokszor és sokak által körüljárt „hogyan kommunikáljunk jól” témakörbe.
Lackfi János értelmezése szerint kommunikálni kreatívan tudunk a legjobban, szükségünk van arra, hogy ismerjük a nyelvet, mert csak ezáltal tudunk játszani vele, fejleszteni használatát. Nagyon izgalmas volt, amikor a szavakat nemcsak a valóság leíró eszközeként értelmezte, hanem zenei és képi impulzusokat tulajdonított számukra, majd példákkal és gyakorlatokkal is támasztotta ezt alá.
A 2,5 órás előadás hosszabb első felében az előadó a kreativitásról, a nyelvről, a kommunikációról mesélt, majd a második részt egészen gyakorlati irányba vitte el. Olyan feladatokat hozott, melyek azt a cél szolgálták, hogy a résztvevők saját nyelvi alkotásaikon keresztül tapasztalják meg, hogyan jelenik meg az egyén, önmagunk a nyelvben, hogyan használhatják a különböző nyelvi formákat, mint a szakszavakat vagy akár a televíziós szlogeneket arra, hogy leírják önmagukat, megjelenjek mondanivalójukban.
A gyakorlati részen elkészült műveket a résztvevők felolvasták egymásnak, az író pedig pár szóban javaslatokat tett arra, hogyan lehetne egy-egy témába még több kreativitást csempészni. Ugyanakkor résztvevőként biztosan állíthatom, hogy az ott elhangzott művek a már meglévő kreativitásról árulkodtak, és megerősítettek abban, hogy ez az „irodalmibb” út a kommunikációban, ha nem is mindenki számára, de lehet egy jól és eredményesen járható út, a szavak játékának pedig nemcsak az írók és költők világában van helye, de mindennapjainkban, otthonunkban, munkahelyünkön, tehát hétköznapjainkban is.
Szeretnénk ez úton is megköszönni mindazoknak, akik jelentkeztek és eljöttek az előadásra. Reméljük, hogy ennek az új hangnak táptalaja lesz a december 6-i előadás.