„Veszteséget csökkenteni extra nyereséges.”
A szimulációs tréning célcsoportja
Nincs kizárólagosság. Bárki részt vehet ebben a játékos, szimulációs programban.
- Olyan is, aki még soha nem hallott a Leanről.
- Olyan is, aki csak hallott a Leanről, de szeretne többet tudni róla.
- Lehet a résztvevő akár a téma kiváló ismerője is, vagy csak aki egyszerűen szeret játszani.
- Érkezhetnek a résztvevők önállóan, vagy egy Cég bármely területéről, de az sem akadály, ha a résztvevők nem ismerik egymást.
A szimulációs tréning célja
Megismertetni a résztvevőkkel a Lean alapszintű módszereit, de sokkal inkább a Lean-Kaizen szemléletét, filozófiáját, egy másfajta gondolkodás értékteremtő erejét. Célunk annak bemutatása, hogy a Lean divatos, sokszor túlmisztifikált fogalma mögött egy végtelenül egyszerű, logikus és praktikus gondolkodás és működés lehetősége rejlik, az Egyén és az egyénen, az együttműködésen keresztül egy Cég egésze számára. A tréning megmutatja azt az elképesztően nagy és mégis sok helyen felelőtlenül elpazarolt erőforrást, ami egy szabad, tudatos és kreatív gondolkodásban rejlik. Az egyénben, ha erre lehetőséget és megfelelő teret kap. Ha kap tudást és építő, a fejlődését segítő kontrollt. Ha kap döntési jogot és ehhez tartozó felelősséget.
A képzés keretein belül célunk, hogy:
- a résztvevők megismerjék és megértsék a Lean lényegét
- világossá váljon, hogy a Lean sokkal inkább szemlélet, mint technika
- eloszlassuk azokat a tévhiteket, miszerint a Lean a munkavállaló kizsákmányolásának valamiféle divatos eszköze
- növekedjen a résztvevők tudatos elköteleződése önmaguk, a szervezetük, a Cég, a környezetük folyamatainak jobbá tételére, fejlesztésére
- a változás, a változtatás igénye a mindennapok természetes gyakorlatává váljon
- a résztvevők tapasztalják meg az együttműködésben, az együttgondolkodásban, a kapcsolat-managementben rejlő hatalmas erőforrást
Ez a tréning alapja, illetve igény szerint kiegészülve más képzési programokkal szerves része lehet egy valós, a gyakorlatban megvalósuló folyamatfejlesztő, szervezetátalakító projektnek!
Eszközeink
„Projektor, vetített képek tucatjai, álmosan jegyzetelő résztvevők.”
Ez az a kép, amit úgy gondoljuk, sem mi, sem a megbízónk nem szeretne látni.
- Célunk, hogy alkalmazható ismereteket adjunk.
- Ezt interaktív párbeszédben, játékos formában, valós termelési folyamatokat szimuláló programmal tesszük.
- Meggyőződésünk, hogy egy képzés hatékonysága nagy százalékban attól függ, hogy a tréning során mekkora hangsúly került a szemléletformálásra, sok esetben az önismeret fejlesztésére.
A tréning vezetői többéves gyártási és vezetői, tréner-coach tapasztalattal rendelkeznek.
World Class Manufacturing szimulációs gyakorlat
A gyakorlat során egy „hagyományos” és egy Lean- elveken felépített gyártórendszert hasonlítunk össze különböző mérőszámok alapján. Végigkövethetjük a szervezet fejlődését, a folyamatfejlesztési eszközök alkalmazásának lehetőségeit és kihívásait, megtapasztalhatjuk a módszer erejét.
A szimulációs tréning módszertana:
- Interaktív szimulációs gyakorlat.
- A résztvevők aktív szereplői a játéknak, ennek köszönhetően saját élményen keresztül történik az ismeretátadás.
- A gyakorlatiasság, a játék, a „sajátélmény” kiváló eszköze a szemléletformálásnak, illetve a folyamatfejlesztési módszerek komoly, gyakorlati, de ugyanakkor játékos és szórakoztató áttekintésének.
- A szimulációs gyakorlat kitölti a teljes tréningnapot.



„Ha még nem csináltál egy dolgot, próbálkozz vele háromszor!
Először, hogy legyőzd a félelmedet.
Másodszor, hogy megtanuld, hogyan kell csinálni.
Harmadszor, hogy kiderítsd, szereted-e csinálni”
(Virgil Thomson)
Tűri Béla - Tréner, Business/Life Mester Coach, Mediátor
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Karáról indultam. Alapdiplomámat térképészetből, majd hidrológiából szereztem. További tanulmányaim: Közgazdaságtudományi Egyetem Áruforgalmi Szak, Quality Line – Karrier iskola: life-business coach, Umathum Mediátor Akadémia, Magyar Coaching Pszichológiai Társaság: mestercoach.
EMCC tag (European Mentoring and Coaching Council)
SZOE tagság (Szervezeti Ombudsok Egyesülete)
Több mint másfél évtizede veszek részt felnőttképzésekben, szakmai tréningek megtartásában, készségfejlesztő programokban.
Kedvelt területeim: kommunikáció, értékesítés, időgazdálkodás, tárgyalástechnika, stresszkezelés, változásmenedzsment, kapcsolatmenedzsment, outdoor tréningek, geocaching, nagylétszámú tréning programok.
Kiemelten fontosak számomra: a kiválasztások, a Lean-Kaizen szemléletű vezető fejlesztő programok, a vezető utánpótlás és generáció menedzsment, a folyamatfejlesztések és szervezet átalakítások.
"ÉNTÉRKÉPÉSZ", life és business-COACH-ként, mediátorként egy mélyebb, személyes szinten segítek életvezetési, párkapcsolati, de ugyanígy gazdasági, üzleti döntésekben, szervezeti team-coachingban, krízis helyzetben vagy a változásban, a változtatásban, karrier út alakításában.
Azt gondolom a fejlődés a „kulcsa” a változás, de ehhez mindenekelőtt kell a változás képességének megszerzése. Ez nem egyéb, mint a folyamatos tanulás, fejlődés. A jelen reális értékelése, a felismerés és az eltökéltség mellett elengedhetetlen, az Új Tudás megszerzése. Egy „más gondolkodás” elsajátítása, önmagamról, a környezetemről, és annak megértése, hogy hogyan működök Én, és hogyan működnek Mások…
„Annyira különbözően és mégis végtelenül egyformán.”
Ajánlatkérés, érdeklődés

Sarkadi Réka |
---|
Tréningszervező |
info@treningakademia.hu |
+36 1 887 2317 +36 30 261 2184 |