Motiváló emberek – Jamie Oliver

Heti motiváló emberünk remek üzletember, kiváló szakács, nagy reformer és a jófej srác a szomszédból. Jamie Oliver bebizonyította, hogy fakanállal a kezében, egy olyan mindennapos tevékenységgel, mint a főzés, meg lehet hódítani a világot. Sikere a bizonyíték arra, hogy az emberek szívéhez bizony a gyomrukon keresztül vezet az út, és hogy magába a főzés cselekményébe mennyi fontos üzenetet be lehet csempészni a kiváló alapanyagokon túl is.

JAMIE

Jamie Oliver 1975. május 27-én született az Egyesült Királyságban, Essexben. Szüleinek pubja volt a városban, ahol éltek, ő pedig idejekorán otthagyta a gimnáziumot a Westminster Catering College-ért, hogy a vendéglátásért és a főzésért élhessen. Dolgozott Franciaországban egy ideig, majd a The River Café egyik séfje lett, ahol a véletlennek köszönhetően felfedezte magának egy tévés stáb, akik karácsonyi műsort forgattak a munkahelyén.

1998-ban indult el első sorozata, a Naked chef, mely rövid időn belül hatalmas népszerűségre tett szert, és főzős műsorok egész sora követte, melyek mindegyike valamilyen tematika köré épült és épül mind a mai napig, hisz Jamie Oliver pályája csúcsán tart.

A Naked chef, mely a magyar csatornákra kerülve hivatalosan a Főzzünk egyszerűen címet kapta a sokak által használt Pucér szakács helyett, arról szólt, hogyan lehet otthon egyszerűen, stresszmentesen főzni, és hogy mennyire kikapcsoló és kreatív elfoglaltság is lehet a főzés a rohanó mindennapokban.

A műsort könnyen fogyaszthatóra tervezték, melyet az egyszerű ételek és a fiatalos, jó humorú szakács vitt volna el a hátán. Mindezeket a reményeket be is váltotta a műsor, de Jamie Oliver ennél jóval tovább ment, az évekkel haladva nevéből márkát faragott, és mindezt olyan társadalmi és egészségtudatos üzenetekkel érte el, melyre senki nem legyinthetett.

Jamie konyhája c. műsora hátrányos helyzetű fiatalokat mutatott be, akik megpróbáltak elvégezni egy főzőtanfolyamot, hogy Jamie „Fifteen” nevű éttermében dolgozhassanak. A műsor akkora siker lett, hogy pár évvel később újabb részeket forgattak, melynek hatására több fiatal is megragadt ebben a szakmában, így a show mellett az a jótékony cél is megvalósulhatott, melyre ráépítették a nagy televíziós és marketing díszletet.

Jamie Oliver talán legnagyobb vállalkozása a brit iskolai étkeztetés megreformálására irányult. A kampányban az Egyesült Királyság különböző iskoláinak menzáit járta végig, és arra próbált rávilágítani, hogy kicsit magasabb költségekkel mennyivel egészségesebb ételeket lehet a gyerekek elé tenni. Első körben a konyhai dolgozók, szakácsok, elterjedt néven a „konyhásnénik”, oktatását nevezte meg szükséges lépésként, mely hatására kreatívabban és egészségesebben tudnának főzni, mely nemcsak népszerűbbé tenné az iskolai menzát, de a megfelelő módszerekkel pénzt is spórolhatnának. A kampány hatására a brit kormány 20 millió fontot tett félre az iskolai étkezés fejlesztésére, így a műsor mellett Jamie egy újabb célt pipálhatott ki listáján.

Pár évvel később mindenki „pucér szakácsa” az USA-ba utazott, hogy hasonló reformokat próbáljon bevezetni az amerikai menzákon is, de ott nem lelt akkora támogatásra, mint szülőhazájában.

Jamie Oliver nem csak olyan társadalmilag hasznos kampányokat indít, mint a gyermekétkeztetés reformja, vagy a hátrányos helyzetű fiatalok felfedezése és foglalkoztatása saját szakmájában. Műsoraiban az egészséges étkezés szükségességét hangsúlyozza, az ételek élvezetét és értékét, az asztalra kerülő alapanyagok megbecsülésétől kezdve a vágóállatok megfelelő körülményeitől a kertben megtermelt zöldségekig, melyek nem tartalmaznak tartósítószereket. Külön műsort szentelt arra, hogy felhívja a figyelmet a ketreces állattartás embertelenségére és káros hatásaira.

2013-ban a Royal College of General Practitioners (Brit Királyi Általános Orvosi Kollégium) tiszteletbeli tagjává avatta az egészséges étkezésért és az elhízás megelőzéséért folytatott munkájáért.

Jamie Oliver munkássága, üzleti érzéke és maga a Jamie Oliver márka hatalmas népszerűségnek örvend világszerte. Két étteremlánc is a szakács neve alatt fut, webshopjaiban mindent meg lehet vásárolni, mely valaha helyet kapott a hétköznapok konyháiban, a szakácskönyvei és tévéműsorai pedig minden gasztronómiával foglalkozó listát vezetnek. De mégis milyen ember bújik meg a márkává fejlődött név mögött?

Nos, aki már a kezdetektől figyelemmel követte az akkor még huszonéves srác életútját, megfigyelheti, hogy egy nagyon is magabiztos, a kamerák kereszttüzében otthonosan mozgó személyről van szó, aki határozott véleménnyel rendelkezik az élet dolgairól. Jó humorú, közvetlen és természetes figura, aki sokak szerint mégis kicsit „túl sok”. Kritikusai egocentrikusnak és ripacsnak tartják, de mára ez is a márka részévé vált, hiszen a név és az ember ugyanaz. A pösze srác, aki két kézzel keveri még a salátát is, napjaink egyik legnagyobb üzletembere.

Magánéletéről nem sokat nyilatkozik. 2000 óta él boldog házasságban feleségével, Juliette Nortonnal, közismert nevén Jools-szal, aki sztorik szintjén állandó szereplője a Jamie Oliver műsoroknak. 2016-ban született meg ötödik gyermekük, River. Jamie és Jools élen járnak abban, hogyan lehet gyermekeiknek különleges neveket választani, hisz gyermekeik kronológiai sorrendben: Poppy Honey, Daisy Boo, Petal Blossom Rainbow, Buddy Bear Maurice és a kis River.

A család Essexben él, ahol Jamie maga nevelheti a konyhájában használt zöldségeket, ugyanis a háztáji kertészkedés nagy híve, és legújabb műsoraiban is a ház körül megtermelt alapanyagok mellett kampányol.

Szóval mik azok a kritériumok, melyek mentén haladva azt mondhatjuk, hogy igen, ez a szakács, ez az üzletember motiváló ember?

Jamie Oliver már tinédzserként a szakács élet mellett döntött, és bár nagyon fiatalon befutott, mely jó adag szerencsének is köszönhető volt, olyan magabiztossággal és elhivatottsággal ragadta meg a lehetőséget, mely nem hagy kétséget afelől, hogy milyen erős motivációk vezetik.

Habár ma már elsősorban üzletemberként ismerjük, nem vitatható, hogy munkásságába igyekszik olyan célokat és üzeneteket csempészni, melyek nagyon is fontosak és aktuálisak, gondoljunk csak a gyerekek megfelelő étkezésére, az emberséges állattartásra, az egészséges étkezésért indított kampányaira.

Megjelenésével, nyilatkozataival, újabb és újabb vállalkozásaival is egységes arculatot és brandet képvisel, melyből nem enged. Éttermeiben az ő receptjei alapján főznek, megszabja, hogy milyen alapanyagokat használjanak, hogy a minőségen és az egészségen alapuló elvein ne essen folt.

És ott van a személyisége, mely az egész márkát fiatalossá, energikussá és mégis hétköznapivá teszi. Ezzel a megfogható stílussal éri el, hogy a hétköznapok háziasszonyai és szakácsai új alapanyagokat, új ízeket emeljenek be az ételeikbe, és talán Jamie Oliver munkássága is egy erős pillére a modern gasztronómia reformjának.

És hogy mivel éri el ezt az egyre növekvő népszerűséget? Mindazok mellett, melyekről fent már említést tettünk, kiváló marketinges. Jelen van minden írott és online médiában, közösségi oldalait emberek milliói követik, könyvei és televíziós műsorai folyamatosan listavezetők. Éttermei egyre több országban jelennek meg, és hatalmas előrelépés volt a saját termékei értékesítésére létrehozott webshopja. Jamie Oliver egy modern vállalkozó minden modern eszközét remekül alkalmazza.

Tehát a hívószavaink: elhivatottság, kitartás, kreativitás mind a főzésben, mind a marketingben, a felszín alá épített társadalmilag megfelelő célok és határozott kiállás a maga által kialakított értékek mellett.

És hogy mi miben fejlődhetünk, ha a célunk egy hasonló életpálya? Mindenben. Adunk pár tippet: