A korszak legnagyobb színésznőjének nevezik, és ezt nem csupán díjainak és jelöléseinek száma, de rajongói körének kiterjedése is jelzi. Meryl Streep egyszemélyben képviseli a maximalizmust, tehetséget és természetességet. Mikor motiváló emberként tekintünk rá, nem csak a színészi tehetségére gondolunk, de a szerepei mögött lévő emberre, aki hatalmas energiákat és összegeket fektet jótékonykodásra, és kiszakadva Hollywood taposómalmából harmonikus családi életet él férjével és négy gyermekével.
Mary Louise Streep 1949. június 22-én született a New Jersey állam beli Summit városában egy gyógyszergyáros apa és egy reklám-színésznő anya gyermekeként. Édesanyja kezdte el Merylnek becézni, később pedig ezt a nevet választotta magának színészi karrierjéhez is.
Csúnya, fogszabályzós, szemüveges kislányként folyamatosan elégedetlen volt önmagával. Ez az állapot 16 éves koráig kitartott, mikor is kiszabadította immár szabályos fogsorát, levette a szemüveget, és barna haját szőkére festette. A 16 éves tinilány kivirágzása éppoly hatásos és romantikus volt, mint alkata és érdeklődése. Meryl szerelmese a művészeteknek, és már egészen kislány kora óta egyiktől a másikig csapódott. Éneklés, tánc, képzőművészet, irodalom, színészkedés – legyen szó a művészet bármely szegletéről, Meryl Streep nagy eséllyel otthonosan mozog benne.
1975-ben diplomázott a Yale drámatagozatán, és még ugyanebben az évben színházi teljesítményéért Tony-díjra jelölték. Később még számtalan jelölés és díj vár rá, de hogy számszerűek legyünk: Meryl Streepet eddig összesen 19 alkalommal jelölték Oscar-díjra, átlagosan minden második évben, mióta első filmjét, az 1977-es Júliát elkészítette. 19 jelöléséből hármat váltott díjra: 1979-ben mellékszereplőként kapta meg az első Oscar-díját élete első nagyobb filmszerepéért (A szarvasvadász); 1982-ben már főszereplőként kapta meg az újabb arany szobrocskát a Sophie választásáért; végül 2012-ben A Vaslady c. filmmel vívta ki a legnagyobb filmes elismerést. Mindezek mellett 8 Golden Globe-díjat és 2 Emmy-díjat, valamint számtalan filmes jelölést tudhat magáénak, és a sornak még messze nincs vége, hiszen a színésznő a mai napig hihetetlenül aktív, sorban ontja magából a legkülönbözőbb szerepeket minden létező műfajban.
Mery Streep általában erős, határozott, de nagyon érzékeny nőket formál meg filmjeiben, és törekszik arra, hogy olyan szerepeket válasszon, melyek közel állnak a személyiségéhez, vagy kihívást jelentenek számára. A korszak legjelentősebb férfi színészei voltak már a partnerei a vásznon, Robert Redfordtól (Távol Afrikától) Dustin Hoffmanon (Kramer kontra Kramer) keresztül, Robert De Niro-ig (A szarvasvadász).
Meryl 1976-ban ismerkedett meg John Cazale színművésszel, akivel A szarvasvadász forgatásán együtt is dolgoztak. Ismerőseik szerint filmbe illő szerelem volt közöttük, ami viszont tragikus véget ért. 1978-ban Cazale-nál rákot diagnosztizáltak, melybe még abban az évben bele is halt. A mélyen megrendült Meryl, aki a halálos ágyánál végig vőlegénye mellett volt, a munkába temetkezett, ennek az időszaknak a terméke a Kramer kontra Kramer.
A sors fintora, hogy még abban az évben megismerkedett a szobrászművész Don Gummerrel, és fél év elteltével össze is házasodtak. Az elhamarkodott döntést többen is kritizálták, viszont a kapcsolat kiállta az azóta eltelt 38 évet, és boldog családként élnek négy gyermekükkel vidéki birtokukon.
Streep rengeteg munkát öl bele egy-egy szerepébe. A gondos kiválasztás után mindent belead, hogy magára formálja a karaktert, vagy inkább önmagát formálja a karakterré. Mikor a Veszélyes vizeken című filmjét forgatta, megtanult vadvízi evezni, a Szív dallamaihoz hetekig hegedült, és nem egy filmjéhez sajátított el idegen akcentusokat, hogy hiteles legyen például angol miniszterelnökként, francia szakácsként, vagy olasz háziasszonyként.
A színésznőnek nem csak filmes teljesítménye kimagasló. Rengeteget tesz a nők egyenlőségéért, a fiatal tehetségek felfedezéséért. Nem rejti véka alá Hollywooddal szembeni rosszallását, és természetes megjelenésével kampányol a plasztikai beavatkozások és a „hollywoodi szépségkultusz” ellen.
Meryl Streep 67 éves, négy gyermekes anya, 3 szoros Oscar-díj tulajdonos, mindenekelőtt pedig egy magabiztos, intelligens és gyönyörű nő, akinek a humoráról ódákat zengenek.
2009-ben robbant be a Mamma Mia! című film, melyben egy egészen új oldalát mutatta meg a közönségnek, és a főleg drámai színésznőként számon tartott Streep olyan energikusan, üdén és jó humorral énekelte, táncolta és játszotta le színésztársait a vászonról, hogy a film sikere nem lehetett kétséges. Az összesen 609 millió dollárt hozó film a fiatalabb generációval is megkedveltette Merylt.
Ezek után pedig foglaljuk össze pár szóval, hogy miért is motiváló ember Meryl Streep.
Motivációt jelent amit elért, és ahogy elérte: a maximalizmusa, a szerepeivel szembeni alázata, a mindig fejlődésre törekvő szerepválasztásai. Senki nem gyanúsíthatja Őt azzal, hogy kitér a nehéz szerepek elől, vagy egy sablon szerint játszik.
Motiváció lehet ezen felül a természetessége, hogy nem küzd nevetségesen az öregedés ellen, hanem ráncait büszkén viselve mosolyog a kamerák kereszttüzében.
Motiváló a harmonikus családi élete, amit egy olyan pályán ért el, ahol pár év alatt hullanak atomjaira a kapcsolatok.
És nem utolsósorban motiváló az a hit és odaadás, amivel azokat az eszméket képviseli és támogatja, melyekben hisz: a nők egyenjogúságát, a tehetségek pártolását, a művészetet.
Korunk színésznője tehetségesnek született, de épp annyi, ha nem több munka van ebben a kimagasló karrierben, mint természet adta tehetség. Kövessük a példáját!
Amiben mi segítséget tudunk nyújtani, ha Streep pályáját követné: