Heti „motiváló emberünk” rendhagyó módon egy házaspár. A pár egyik felét senkinek nem kell bemutatni, hiszen napjaink egyik legnépszerűbb színészéről van szó, akiről bizton állíthatjuk, hogy ott szerepel a legtöbb ember „kedvenc” listáján. Ő Tom Hanks, aki már maga is megérdemel egy helyet cikksorozatunkban, de Valentin-nap alkalmából keresni kezdtük „A” boldog és motiváló párt az ismertség színpadán, és ismét a színészóriáshoz jutottunk. Tom Hanks és Rita Wilson 28 éve élnek boldog házasságban, azonos pályát választottak, azonos értékeket képviselnek és hasonlóan pozitív, humoros emberek.
Nézzünk hát kicsit a mélyére, hogy miért lettek ők Valentin-napi motiváló embereink.
Azért kezdjük az elején.
Tom Hanks 1956. július 9-én született Concordban, Kalifornia államban. Szülei tősgyökeres amerikaiak, édesanyja rokonságát pedig egészen Abraham Lincolnig vezetik vissza. A szülők 1960-ban elváltak, és Tom bátyjával együtt apjánál, míg öccse édesanyjánál maradt.
A fiatal Tom gátlásos gyerek volt a középiskolában, amit azzal igyekezett ellensúlyozni, hogy az osztály bohócává vált, és ez az út vezette végül a színészethez. A középiskolában kezdte, majd a Chabot College-ben, később pedig a sacramentói Kaliforniai Állami Egyetemen tanult színjátszást. Ekkoriban találkozott Vincent Dowling főrendezővel, aki meghívta Ohióba, a Nagy Tavak Fesztiválra, ahol először lépett fel igazán nagy közönség előtt. Az egyszeri meghívásból egy hároméves fellépéssorozat lett. A Shakespeare: Két veronai nemesben alakított Proteus szerepéért elnyerte a Clevelandi Kritikusok Díját, de mivel a fellépések miatt sokat kimaradt az egyetemről, kirúgták.
Az 1980-as években kezdte a filmes karriert úgy, ahogy a legtöbb színész is: kilincselt a szerepekért és folyamatosan meghallgatásokra járt. Először kisebb szerepek, majd sorozatok érkeztek, végül úgy tűnt, hogy a komédia világában marad, mert első filmjei (Csobbanás; Segítség, felnőttem; Egyik kopó, másik eb) mind vígjátékok voltak, és ezekben a szerepekben mind a kritikusok, mind a nézők elismerését elnyerte.
A ’90-es években érkeztek az igazán nagy szerepek, melyekre mindannyian először gondolunk, mikor Tom Hanks neve felmerül: a Philadelphia és a Forrest Gump. Mind a két szerep Oscar-díjat hozott a színésznek, aki ezekkel végképp ki is tört a vígjátékszínész skatulyából, és azóta is csak látogatóba tér vissza a komédiához, egyébként pedig kedvére válogathat a nagy drámai szerepek között.
Rita Wilson háttere egészen eltérő a férjéétől. 1956. október 26-án született Margarita Ibrahimoff néven Los Angeles-ben, Californiában. Édesapja bolgár, édesanyja görög származású, akik 1960-ban emigráltak az USA-ba. Apja, Hassan Ibrahimoff, házasságakor tért át az iszlámról az ortodox keresztény vallásra, és vette fel az Allan Wilson nevet. Ő volt a modell Tom Hanks számára Viktor Navorski figurájához a Terminál c. filmben.
Rita, férjéhez hasonlóan, a ’70-es, ’80-as években kezdte építgetni színészi karrierjét kisebb epizódszerepekkel. Habár nem futott be olyan fényesen ívelő pályát, mint Hanks, akivel 1981-ben ismerkedtek össze a Bosom Buddies című sorozat forgatásán, mégis ismert és elismert színésznő és producer, aki jelenleg a Broadway-en játszik. Nevéhez köthetők a nagy sikerű Bazi nagy görög lagzi és a még nagyobb közönségsikert elért Mamma Mia! című filmek.
Wilson életében fontos szerepet játszik az ortodox keresztény vallás és görög-albán gyökerei. Ezt vitte vászonra 2002-ben a Bazi nagy görög lagzi c. filmben, melynek producere volt, és amely minden idők legmagasabb bevételét hozó független filmje lett. Ebben megmutatkozik könnyed humora és az élethez való végtelenül pozitív hozzáállása.
Tom Hanks és Rita Wilson rövid 1981-es közös munkájukat követően ’85-ben találkoztak ismét egy forgatáson. Ekkor a színész még házas volt és két gyerek apja. Hanks 1987-ben vált el első nejétől, és 1988-ban már Rita Wilson volt a felesége.
1988 óta alkotják Hollywood egyik legstabilabb házaspárját. Két közös fiuk van, Tom Hanksnek pedig előző házasságából van még egy lánya és egy fia, a szintén színész, Colin Hanks. Nemcsak az életben, de hivatásukban is társak, közös produkciós céget vezetnek. Mindketten a komédia világából indultak és ez látszik is rajtuk. Ismerőseik, és a velük kapcsolatba kerülő riporterek is mind jó humorú, mindig barátságos, természetes emberekként jellemzik őket.
Nem kísérik kapcsolatukat botrányok, nincsenek a házasságukra vonatkozó rosszindulatú pletykák. Ha többet szeretnénk megtudni róluk, azt láthatjuk, hogy két olyan emberről van szó, akik amellett, hogy a munkájának élnek és maximálisan teljesítenek a hivatásukban, élik a boldog családok egyszerű életét.
Egyszerűség, jókedv és hihetetlen alázat a munka terén, talán ezek azok a jelzők, melyek leginkább jellemzik őket. Mindketten tavaly töltötték a 60. évüket, és ezt nem tagadják, nem rejtegetik, nincsenek torzulások az arcokon, melyek az öregedés elleni átmenetileg megnyert vagy végleg elvesztett csatákról árulkodnak.
Azon felül, hogy mit tettek le az asztalra filmjeikkel színészként, producerként, rendezőként, kiveszik a részüket a társadalmi felelősségvállalásból is. Mivel ez Hollywoodban szinte divatnak és valamilyen szinten kötelezőnek minősül a jó megítélés érdekében, itt sokan csak legyintenek. Viszont amellett, hogy a Hanks-Wilson házaspár komoly összegeket adományoz jótékony célokra a legkülönbözőbb célú alapítványoknak, igyekeznek példával is elöl járni.
Mindketten komoly egészségügyi problémákkal szembesültek az utóbbi években, és őszintén beszélnek a betegséggel való küzdelemről, saját példájukkal hirdetve a megelőzés és a pontos kezelés fontosságát.
2013-ban hozta nyilvánosságra Tom Hanks, hogy 2-es típusú cukorbetegségben szenved, mely közel 20 év alatt alakult ki. Hangsúlyozta, hogy milyen fontos a rendszeres vizsgálat, főként akkor, ha a családban volt már példa a betegségre. Nyilatkozatában a tőle megszokott humorral hívta fel a figyelmet a betegség nemtörődömségből adódó súlyosbodására:
„Beismerem, kövér voltam. Láttátok ti is, hogy néztem ki a filmjeimben. Igazi idióta voltam.”
Rita Wilsonnál 2015-ben diagnosztizáltak korai stádiumú rákos sejteket, emiatt mindkét mellét eltávolíttatta. Még abban az évben interjúiban igyekezett mindenkit a rendszeres vizsgálatokra buzdítani, arra, hogy több orvos véleményét is kikérjék, ha fennáll a betegség veszélye, valamint őszintén beszélt a gyógyulás lelki folyamatáról.
„Az egészben az a leghihetetlenebb, hogy minden olyan rövid idő alatt történt. Mindannyian tudjuk, hogy ez egy milyen durva egészségügyi krízis. Teljesen váratlanul jön, és hirtelen minden megáll, ugyanis csak az számít, hogy mindent állni hagy az ember és a végtelenül sok elvégzendő feladatra koncentrál.”
Nyilatkozataikban mindketten hangsúlyozták, hogy mennyire fontos a támogatás, és hogy mennyire megkönnyíti a küzdelmet, ha a megfelelő társ van melletted.
Mindkettőjüknek megvan a maga „küldetése”, amit teljes vállszélességgel támogatnak.
Tom Hanks nagy álma az űrutazás, tagja a Nemzeti Űrtársaságnak, és ő volt a producere az HBO „A végtelen szerelmesei – Az Apolló-program” című minisorozatának, mely az asztronauták Holdra küldéséről szól, és melyben felesége is játszott. Rita Wilson pedig nőjogi aktivistaként is tevékenykedik, valamint rengeteget adományoz a rák elleni küzdelemre.
Hogy ők hogyan tervezik megünnepelni a Valentin-napot, azt nem tudjuk, de mi az életükbe való rövid betekintéssel ünnepeljük a szerelmesek napját, és ezen a héten azon felül, hogy milyen tetteik, vagy az életben elért eredményeik és küzdelmeik motiválnak minket, beemelünk plusz témát: mennyire tekinthetünk példaként arra a kapcsolatra, melyben 28 éve boldogan élnek. Úgy gondolom, bátran kijelenthetjük: a példa követendő.
És hogy ezen felül mik azok a készségek, melyeket jó, ha elsajátítasz, ha követni szeretnéd őket?
- Változáskezelés – mert minden kapcsolat telítve van változásokkal, melyet jól kell kezelnünk
- Kommunikáció – mert minden ezen alapszik
- Motiválás – mert van, hogy rászorulunk a másik motiválására