– a bizonytalanság és a válság uralása rezilienciával –
Amikor hirtelen változás következik be az életünkben, esetleg megjelenik a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, úgy érezhetjük, mintha egy hullámzó tengeren hánykolódnánk. Minden olyan viszonylagossá válik, az egyensúlyunk meginog, keressük a kapaszkodókat, és nem tudjuk mikor, illetve mi vagy ki által teremtődik meg újra a vágyott stabilitás. Szorongást élünk át és azt hisszük, ki vagyunk szolgáltatva az elemeknek.
Pedig egy fókuszváltással és a megfelelő eszközök, lépesek ismeretével saját magunk lehetünk úrrá a helyzeten. Megszelidíthetjük a hullámokat és ez a jövőnkre nézve óriási jelentőséggel bírhat.
Amikor megtapasztaljuk, hogy a szoros kontroll elengedésével belelazulhatunk a helyzetbe és paradox módon éppen ezzel tudjuk a saját javunkra fordítani azt, rájövünk, hogy valójában egy lehetőséget kaptunk. Esélyt arra, hogy egy új szemüveggel nézzünk rá a jövőben a hasonló helyzetekre és megtapasztalhassuk az énerőnk mibenlétét és rendkívüli hatóerejét.
Kérjen ajánlatot céges tréningre! Nyílt tréningjeink vállalati tréning formában is elérhetőek. A tréningek kihelyezve, a Soter-Line tréningtermében vagy online is megvalósíthatók! Küldje el ajánlatkérését IDE kattintva!
Reziliencia tréning – Időpontok, árak
szerda
9:00 - 17:00
Tréningakadémia
75.000 Ft +Áfa
Reziliencia tréning | Soter Tréningakadémia | 1073 , Erzsébet krt. 7.
A reziliencia tréning célja, hogy a résztvevők
- feltérképezzék lelki egyensúlyuk erősségeit, gyenge pontjait
- megismerjék a feszültséget okozó szituációk mögöttes üzeneteit
- elsajátítsák a stabilitásuk mihamarabbi visszanyerésének hatékony technikáit
- képesek legyenek egy szélesebb perspektívából ránézni az őket érintő helyzetekre
- mihamarabb ráleljenek az optimális megoldásokra.
A reziliencia tréningen érintett témák:
- a személyes ideális egyensúlyunk megismerése
- egyensúlyból kibillentő helyzetek hatékony kezelésének metodikája
- kontroll igény és a kontroll elengedése – mikor mit és hogyan?
- a megküzdéshez szükséges egyéni csúcserősségek feltérképezése
- a reziliencia „szemüvege”
- korábbi krízishelyzetek áttekintése összetett szempontrendszerrel
- 13 eszköz a bizonytalanság kezeléséhez
Kinek javasoljuk?
A tréninget ajánljuk mind magánszemélyeknek, mind vezetőknek, vagy munkatársak csoportjának, akik
- nehezen élik meg a jelenleg folyamatosan változó körülményeket akár munkahelyi, akár magánéleti szinten
- stabilitásra vágynak, mert valamely életterületükön bizonytalanság lépett fel
- szeretnék gyakorolni a rugalmas alkalmazkodás képességét
- szeretnék mélyebb szinten megismerni a rendelkezésre álló erőtartalékaikat
- fejlődni szeretnének a nehézségek kezelésében, a megbillent egyensúly mihamarabbi helyreállításában
- készek a csoport erejét használva egymást segíteni, mindeközben egymástól inspirálódni.
A tréning eredményeképpen a résztvevők
- saját ideális egyensúlyuk megismerésével elkezdenek ahhoz kötődni és azt hatékonyabban óvni
- megtanulnak egy-egy helyzetre számtalan aspektusból rátekinteni, ezáltal több megoldási variációt felfedezni
- tisztábban rálátnak megküzdési sikerélményeikre és ezáltal magabiztosabban néznek a jövő kihívásai elé
- képesek lesznek felismerni a bizonytalanságban rejlő lehetőségeket, és ezáltal könnyedebben megélni azt.
A reziliencia tréning során alkalmazott módszerek:
- tréneri prezentáció
- teszt, videó, e-learning anyagok
- páros – és csoportos gyakorlatok
- egyéni feladatok
Trénerünk háttere, tapasztalata
Nagy Orsolya – szociálpedagógus, tréner, mediátor
Kiemelt szakterületei
- kommunikáció, erőszakmentes kommunikáció
- időgazdálkodás
- csapatépítés
- önismeret-önbecsülés-önbizalom
- vezetésfejlesztés
- reziliencia
- konfliktuskezelés
- erőforrás menedzsment- én hatékonyság
- női belső erőforrás erősítése
- változás generálás
Főbb referencia
- Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény
- Szeged Coop Zrt.
- ZEN Stúdió Kft.
Kérdéseivel, ajánlatkérésével forduljon hozzánk bizalommal!

