Testbeszéd tréning

Kódfejtés az üzleti tárgyalások során,
avagy a testbeszéd megértésének művészete.

Metaforikus hasonlattal élve: míg a madár a tolláról, addig az ember a metakommunikációjáról ismerhető meg igazán.

Éppen ebből adódóan a szavaink lehetnek bármilyen átgondoltak, szakmailag megalapozottak, ha a testbeszédünk mást tükröz; akkor a várva várt hatás elmarad.

Ha jól ismerjük a SZAVAK NÉLKÜLI KOMMUNIKÁLÁS eszközrendszerét, és tudatosan használjuk azt, akkor

  • sokkal egyszerűbbé, egyértelműbbé válik a kapcsolatrendszerünk,
  • hamarabb és pontosabban tudunk reagálni a saját ösztönös reakcióinka,
  • ugyanakkor a másik felet is könnyebben tudjuk majd megérteni.

Tréningünk célja, hogy a testbeszéd kódfejtőivé váljunk, és így egyre tudatosabban  illetve hatékonyabban tudjuk alkalmazni az elsajátított ismereteket a mindennapi kommunikációnk során, növelve ezzel sikerességünket az egyes tárgyalási szituációkban.

Testbeszéd tréningen szó lesz többek között arról, hogy:

  • Minek hiszünk inkább, amit hallunk, vagy amit „látunk”, illetve érzünk a beszélgető-partnerrel kapcsolatosan?
  • Vajon melyik testrészünk a legárulkodóbb a testbeszéd szempontjából?
  • Vajon milyen testbeszéd praktikák léteznek?