Míg a cégek az arculatuk kialakításával sokat foglalkoznak, a megfelelő designt sok pénzért szakemberekre bízzák, a munkatársak öltözködésére keveset adnak, pedig az ő megjelenésük, ízlésességük ugyanúgy a céges arculat része. Arról, hogy milyen hiányosságok jellemzik a magyar üzletembereket és hogyan tájékozódhatnak a trendekről, Kecskés Rita stílustanácsadót kérdeztük.
– Vannak problémák az üzleti megjelenésben Magyarországon?
– Igen, sajnos elég sok probléma van, amelyek elég sokrétűek, a kialakulásuk pedig igen mélyen gyökerezik.
– Melyek a legtipikusabbak?
– Nagyon gyakori, hogy az üzleti megjelenést szinte sehol nem tanítják, mégis sok helyen elvárás. A „megfelelő öltözet” nincs egyértelműen definiálva, többen többféleképpen értelmezik. A márkás, a drága vagy a divatos holmik vásárlását sokan összekeverik a megfelelő öltözet vásárlásával. A magyar ember valahogy úgy szocializálódott, hogy elismerő, olykor irigy pillantást vet az igényes külföldi üzleti megjelenésre, azonban ha önmagunkról van szó, valahogy tagadjuk ennek szükségességét illetve beérjük sokkal kevesebbel. Fel akarunk zárkózni valahová, de érzékenyen érint, hogy hol is vagyunk valójában. Vannak természetesen kivételek, de ők vannak kevesebben. Félünk szembesülni önmagunkkal. Félünk a kritikától, nem a lehetőséget látjuk benne, ezzel viszont magunkat zárjuk el a feljebbjutás kínálkozó pillanatától általánosságban is és az öltözködéssel kapcsolatos témákban egyaránt.
A megjelenés sokaknál nem tartozik a tudatos cselekedeteik közé mint pl. az egészséges táplálkozás, vagy az energiatakarékosság vagy akár a sport, pedig több mint egy millió forintot is meg lehetne spórolni a megfelelő ruhákra költött pénzen, a ruhák okozta örömérzetről már nem is beszélve. A megfelelő öltözet szinte csak a céltudatos emberekre jellemző, pont ezért árulja el magát az, aki nem öltözik megfelelően. Egy üzleti megjelenés esetén azonban így többet árulunk el a cégről vagy akár a cégvezetésről is, mint kellene.
– Miért probléma ha nem megfelelő egy üzletember megjelenése?
– A megjelenésünk a személyiségünk névjegye. A cégek az arculatuk kialakításával rengeteget foglalkoznak, a megfelelő designt sok pénzért szakemberekre bízzák, azonban a munkatársuk öltözködésére vajmi keveset adnak, pedig az ő megjelenésük, ízlésességük ugyanúgy a céges arculat része, nem beszélve a külföldi üzleti találkozásokról, amikor nemcsak a cégünket, de országunkat is képviseljük. Ha egy külföldi megtiszteli az üzleti partnerét egy magyar ember személyében is az igényes és ízléses megjelenéssel, egy magyar üzletember esetén sem illendő, ha nem így jár el. Az alapvető stílusbeli követelményekkel egy üzletembernek ma már tisztában kell lennie.
…
FORRÁS: HR PORTÁL
A tökéletes üzleti megjelenés ugyanúgy elsajátítható, mint minden egyéb készség. Mi a Soter Tréningakadémiánál nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a mindennapi munkavégzéshez szükséges összes készséggel és tudással felvértezzük Partnereinket, ezért hirdetjük meg Üzleti etikett, protokoll tréningünket.
Következő időpont: 2016. szeptember 20. (9.00 – 17.00)